Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire szerencsétlen Bottas

megosztás
hozzászólás
Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire szerencsétlen Bottas
Szerző:

Nehéz szavakat találni Valtteri Bottas szerencsétlenségére, aki a defektje miatt még csak pontot sem tudott gyűjteni a Brit Nagydíjon, és ezen akár a bajnoki címe is elmehet.

Valtteri Bottas egy biztos második helyet bukott el egy defekt miatt. Lewis Hamilton is bal első defektet kapott, de sokkal szerencsésebb körülmények között, és végül meg tudta nyerni a Brit Nagydíjat.

Bottas ezzel szemben még csak pontot sem gyűjtött, és nagyon fontos világbajnoki egységeket bukott Hamiltonnal szemben. A finn rettentően csalódott, mert tudja, hogy ez a végelszámolásnál akár döntő jelentőséggel is bírhat.

Bottastól először azt kérdezték meg, hogy mikor vette észre, hogy defektje van.

Még több F1 hír:

„Természetesen nagy csalódást jelent a dolog, nagyon peches voltam. Olyan szempontból is, hogy a pálya olyan pontján kaptam defektet, hogy még körbe kellett mennem a pályán, ami egyáltalán nem ideális. De tudtuk, hogy hosszú lesz ez az etap a kemény gumikkal.”

„Nyilvánvalóan próbáltam nyomást helyezni Lewisra, de a verseny vége felé egyre több vibrációt éreztem. Ezt jelentettem a csapatnak, aztán az volt a fejemben, hogy ki tudja, mi lesz? Arra gondoltam, hogy lehet problémánk, ezért elkezdtem menedzselni a helyzetet.”

„De mégis ez történt, nagyon váratlanul jött a dolog, és nem tudtam előrelátni, hogy ez lesz. Nem igazán tudok erről többet mondani.”

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance coming in for a pitsop after getting a puncture

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance coming in for a pitsop after getting a puncture

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Aggódsz amiatt, hogy mi lesz jövő héten?

„Igen, ez problémát fog jelenteni mindenki számára. Az biztos, hogy a jövő heti keverékekkel az egy kiállás nem lesz opció, és biztos vagyok abban, hogy sokat fogunk tanulni a jövő hétre. Tovább kell lépnünk.” – szögezte le Bottas.

Erre nehéz mit mondani...


Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Ajánlott videó:

Sainz: voltak, akik nyertek a gumilottón, mások balszerencsések voltak

Előző cikk

Sainz: voltak, akik nyertek a gumilottón, mások balszerencsések voltak

Következő cikk

Norris kimaradt a defektes drámából, és hálás Grosjean "kedvességéért"

Norris kimaradt a defektes drámából, és hálás Grosjean "kedvességéért"
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Brit Nagydíj
Versenyzők Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes
Szerző Motorsport Hungary