Egyszer fent, egyszer lent: Pat Symonds elhagyja a Marussiát! (frissítve)

Miután a Marussia örömhírrel szolgált ma reggel, és bejelentették, hogy 2014-től a Ferrari szállítja a motorokat, villámcsapásként érkezett a másik bejelentés, miszerint „azonnali hatállyal” távozik Pat Symonds. A szakember 2011 óta volt technikai...

Symonds 2011 tavaszán csatlakozott a csapathoz, de előtte hosszú utat járt be a Forma-1-ben: a Tolemannal kezdte még 1981-ben, majd Senna és Schumacher versenymérnöke lett, és technikai igazgató volt a Benettonnál és a Renault-nál. A „falazós” botrány után eltűnt egy időre, végül a Marussia színeiben tért vissza technikai tanácsadóként.

Távozására senki sem számított, és a Banburryben székelő csapatnak nagy csapást jelent a sokat látott szakember elvesztése. A hivatalos közlemény azt sejteti, hogy Symonds csapatot vált, mivel Pat „új lehetőségeket fog felfedezni”, de előtte egy „nagyon robosztus technikai struktúrát” segített felépíteni, mely „minden kulcsfontosságú területen erős”.

„Nagyon élveztem a Marussia F1 Teammel töltött időket az elmúlt két és fél szezonban”- mondta Symonds. „A csapat hihetetlen mértékben fejlődött ebben az időszakban, és most rendelkezik a megfelelő emberekkel és forrásokkal, hogy remek dolgokat érjenek el a jövőben. Sok sikert kívánok a csapatnak, amit nagyon is megérdemelnek.”

John Booth, a Marussia csapatfőnöke: „Ami a Marussia F1 Teamet illeti, minden egyes szezon jelentős lépést jelentett a fejlődésünkben – legyen szó a szervezeti működés bármely szintjéről. A 2013-as szezon különösen fémjelezte ezt a fejlődést, mivel a teljesítményünk demonstrálta, mennyivel érettebbek lettünk technikai szempontból. Nagyon tehetséges tervezőkkel és mérnökökkel rendelkezünk, akik remek dolgokat értek el az elmúlt szezonok során. Ők is izgatottan várják, hogy megtartsuk ezt a pozitív folyamatot, melynek természetesen nagy lökést jelent a Scuderia Ferrarival kötött megállapodás. Szeretnénk megköszönni Patnek, hogy hozzájárult a struktúra fejlesztéséhez. Bejelentést fogunk tenni a további növekedést érintő terveinkkel kapcsolatban, amint megfelelő az időzítés.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING