Egységesebbek a pilóták? Vettel szerint igen

A Ferrari pilótája, Sebastian Vettel szerint a Forma–1 sokat változott az emberi kapcsolatok terén az idők során, most viszont már nagyobb az egyetértés a pilóták között. A hagyományokat nagyon is tisztelő német azt is elmondta, hogy mi változott a múlthoz képest.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 and Sebastian Vettel, Ferrari bump fists

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 and Sebastian Vettel, Ferrari bump fists

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel már 2007 óta versenyez a Forma–1-ben, és eddig négy csapatnak volt a tagja, valamint hét különböző csapattársa volt (ha belevesszük a debütáló futamát a BMW-vel, amikor Nick Heidfeld volt mellette).

Nemcsak technológiailag fejlődött sokat a királykategória, de a személyek közötti kapcsolatok terén is. „Amikor én kezdtem, akkor még több volt a beszélgetés és a kommunikáció” – válaszolt Vettel arra a kérdésre, hogy változott-e a pilóták közti interakció az utóbbi időben.

Még több F1 hír:

„Most szerintem több az üzenetváltás, és a kommunikáció egyéb formái népszerűbbek, de én ezekről nem tudok túl sokat. A teljes kép ugyanakkor nem változott olyan drasztikusan, „de mindenképpen átalakultak kicsit a dolgok a múlthoz képest”.

„Gyakran mondják, hogy a versenyzők egységesebbek voltak, és a nézőpontjaik talán közelebb álltak egymáséhoz. Nem lehetett annyi repülőjárat közül választani, ezért mindenki ugyanazzal a géppel utazott és ugyanabban a hotelben szállt meg” – mutatott rá Vettel a múlt és a jelen közötti különbségekre.

Manapság minden kicsit megosztottabb, és a koronavírus miatt ez talán most hatványozottabban is igaz. „Többet vagy együtt a csapatoddal és éled az életed, ezért egyfajta természetes megosztottság alakult ki.”

Lando Norris, McLaren, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, Sebastian Vettel, Ferrari, George Russell, Williams Racing, and the other drivers kneel and stand in support of the End Racism campaign prior to the start

Lando Norris, McLaren, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, Sebastian Vettel, Ferrari, George Russell, Williams Racing, and the other drivers kneel and stand in support of the End Racism campaign prior to the start

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Ettől függetlenül szerintem el lehet mondani, hogy az utóbbi három-négy évben egységesebbek voltunk, mint azelőtt.” Vettel arról is mesélt, hogy bizonyos kérdésekben, mondjuk a gumikkal kapcsolatos problémák terén, a szabályok, a sport jövője vagy a pilóták általános helyzete kapcsán jóval nagyobb az egyetértés a mezőny tagjai között.

„Szerintem ez pozitív. A kommunikáció mikéntje azonban megváltozott” – véli a négyszeres világbajnok, aki egyébként a versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) egyik igazgatója is.

Az valóban elmondható általánosságban, hogy az utóbbi szezonokban keményebb és egységesebb fellépést láthattunk a versenyzők részéről bizonyos kérdésekben, legyen szó a gumikról, az új szabályokról, a versenyzést érintő kérdésekről vagy akár az idén látott rasszizmus elleni kampányról.


Bereznay Dani első élményei az F1 2020-ról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hagyjuk a triplahétvégéket – mondják a csapatvezetők
Következő cikk Lángokban Hamilton fékjei – a Mercedes mégsem aggódott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország