5 pont hiányzik Ticktum „jogosítványából”, hogy indulhasson az F1-ben

Dan Ticktum újabb lépést tett meg a Forma-1 felé, köszönhetően a Makaóban elért sikernek, így akár már a tél folyamán összegyűjtheti a szükséges pontszámot a licencében. Bárhogy is alakuljon 2019, a Red Bull tehetsége azon lesz, a legjobbat hozza ki belőle.

Podium: Race winner Dan Ticktum, Motopark Academy

Podium: Race winner Dan Ticktum, Motopark Academy

James Gasperotti

A brit tehetség idén nem tudott tesztelni a Red Bull számára, ugyanis nem rendelkezik kellő mennyiségű ponttal a licencében, de az utóbbi időkben elért sikerek közelebb vitték egy lépéssel a szükséges kerethez. Az FIA közölte, Ticktum 35 ponttal rendelkezik jelenleg, összesen 40 kell ahhoz, hogy a jövőben versenyezhessen az F1-ben. A szabályok kimondják, hogy az előző három szezon eredményei számítanak a kalkuláció során, amikor a szuperlicenc kiadása a kérdés.

Amennyiben 2019-re akar pályázni, akkor csak azokat a pontokat „használhatja”, amiket 2016-ban, 2017-ben, és 2018-ban gyűjtött, vagy másik forgatókönyv szerint azok, melyeket 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben halmozott fel. Mindezek fényében nem számít az a 2 pont, amiket 2015-ben kapott azért, hogy hatodik lett az MSA Formula-bajnokságban. A matek lényege, hogy a brit versenyző 5 pontra van attól, hogy elérje a 40 pontban megadott határt, köszönhetően annak a 25 pontnak, ami azért járt, mert idén második lett az F3 Európa-bajnokságban, és ehhez jön még 10 pont a Makaóban aratott két győzelemért. Ha a tél folyamán indul egy bajnokságban és sikert ér el benne – legyen szó akár az Új-Zélandon zajló Toyota Racing Seriesről, melyben nyernie kellene vagy másodiknak lenni -, akkor átlépheti a bűvös határt.

Ticktum elmondta, természetesen nagyszerű, hogy a makaói hétvége révén közelebb került a kitűzött célhoz.

„Természetesen nagyon kellemes, hogy öttel közelebb vagyok a varázslatos számhoz”- fejtette ki Ticktum a Motorsport.com számára. „Ez azt jelenti, nem leszek nyomás alatt, hogy nyerjek a tél folyamán, bármit is csináljak. Nem gondolom, hogy sok olyan versenyző lenne azokban a szériákban, akik képesek lennénk kihívás elé állítani engem – mondom mindezt úgy, hogy nem akarok túl beképzeltnek tűnni. Amennyiben a megfelelő csapatban vagyok és megfelelően végzem a dolgom, akkor remélhetőleg sikerül jövőre elérni a varázslatos 40 pontot.”

Ticktum elmondta, készen áll az F1-re, habár az a legvalószínűbb, jövőre a Super Formulában fog lehúzni egy szezont.

„Úgy érzem, készen állok az F1-re”- mondta. „Nézzék, szerintem nagyot fejlődtem ezen a hétvégén, tekintettel arra, hogyan dolgozok, szóval mindig fejlődök. Úgy gondolom, biztonsággal állíthatjuk, még többet segíthet az, ha lehúzok egy évet egy olyan kategóriában, mint a Super Formula, szóval egyiket sem bánnám, bárhogy is alakuljon, ha őszinte akarok lenni. Bármilyen helyzetbe is dobjanak, biztosra fogok menni, hogy a legjobbat hozzam ki belőle.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2019: A fiatal versenyzők éve
Következő cikk Már régóta készül Räikkönen 2019-es F1-es autója a Saubernél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország