BRÉKING

Egyre közelebb a kaszás: legalább a mezőny fele nem tudja kifizetni a 2014-es motorokat

A Renault jelenlegi ügyfelei közül egyedül a Red Bull Racing engedheti meg magának az 1.6 literes turbókat, melyek nyomorba dönthetik a fél mezőnyt. A McLaren nem hosszabbított a Mercedesszel, így biztosra vehető, hogy 2015-től a Honda egységeit építi be – melyeket ingyen kaphatnak.

Némi túlzással ugyan, de kezd pánikhangulat uralkodni a mezőnyben: a Red Bullon, a Ferrarin, a Mercedesen, a McLarenen, és Force Indián kívül senki sem engedheti meg magának az új erőforrásokat, melyek sokkal komplettebbek a jelenlegi V8-asoknál. Az árak akár megduplázódhatnak, és valahol 18-23 millió euró között lesznek évente – mindez versenyzőnként öt egységért.

A Renault ügyfelei – Caterham, Lotus, Williams - jelezték Párizsnak, hogy nem fér bele a keretbe a 2014-től érvényes árszabás. Ugyanez igaz a Toro Rossóra is, mely jövőre váltana beszállítót. Érdekes, hogy a sok partner ellenére a franciák motorja lesz a legdrágább: 20 és 23 millió között várható az összeg. A Mercedes reagált a potenciális ügyfelek anyagi helyzetére, és valamivel 20 millió alatt lesz az alapcsomag. „Aki többet akar, annak többet kell fizetnie. A további próbapados tesztek extra kiadást jelentnek. Az összegekről csak spekulálni lehet. 17 és 19 millió euró között kell mozogniuk”- olvasható a német lapban. A Force India már bejelentette a szerződését a Mercedesszel, mely hosszú távra szól, és valószínűleg a kedvezőbb csomagot tartalmazza.

A Ferrari csomagja a legolcsóbb, valahol 15 és 17 millió között. Az egyetlen probléma, hogy még ez is sok. A Sauber, mely a leggyakrabban fejezi ki mélységes aggodalmát, nem egyszer elmondta, hogy 15 millió a plafon – de az is fáj. A motorgyártóknak viszont nincs választása. Ha faragják az árakt, akkor elfelejthetik, hogy valaha is visszanyerik a fejlesztésekbe ölt tetemes összeget.

Érdekes helyzetben van a McLaren, melynek április végéig kellett döntenie arról, hogyan tovább 2014 után. Egyelőre nem jelentették be a hosszabbítást a Mercedesszel, és bennfentesek szerint erre már nem is kerül sor. „Ezzel egyértelmű, hogy Hondára váltanak”- állapítja meg az AMuS. De a két fél nem is lehet partner a fejlesztésekben, tekintettel arra, hogy a McLaren utcai autóit saját erőforrás hajtja. Ugyanakkor a McLarennek nagyon fontos lenne, hogy „ajándékba kapja” a motorokat, mivel az anyagi helyzetük már nem olyan rózsás, mint korábban volt. A Hondának pedig szüksége van legalább még egy ügyfélre, eleget téve az FIA elvárásainak: a Sauber és a Lotus lehet a befutó.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen szó nélkül biztosan nem fogja elhagyni a Lotust a Red Bull kedvéért
Következő cikk Abszurd büntetések 2014-től: ez kiveri a biztosítékot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország