Egyre gyengébb a Racing Point, Perezék nem is sejtik, miért

Sergio Perez a 16., míg Lance Stroll a 18. rajthelyet szerezte meg a Kanadai Nagydíj szombati időmérőjén, előbbi még maga mögé utasította Kimi Räikkönent, utóbbi azonban ismét csak a két Williamsnél volt gyorsabb.

Mechanics in the garage with the car of Sergio Perez, Racing Point RP19

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Racing Point erősen kezdte a forma-1-es szezont, amelynek első négy versenyén folyamatosan szerzett pontot, sőt, az Azeri Nagydíjon kettős pontszerzéssel zárt. Azonban azóta nagyon visszaesett a csapat teljesítménye, a spanyol és a monacói versenyen is pont nélkül zárt. Ráadásul a jelek szerint a montreali hétvégén sem terem sok babér a számukra.

Mindkét versenyző már a Q1-ben kiesett, Stroll csak a 18., Sergio Perez a 16. rajthelyet szerezte meg. Utóbbi azt sem tagadta, hogy ő is hibázott.

"A pálya sokat változott, nekünk pedig nem sikerült maximalizálni a lehetőségeinket. Egy kis hibát is elkövettem a 10-es kanyarban, és ez már így nem volt elég, hogy megcsináljam a Q2-t. Többre lehettünk volna képesek ma, és sikerült fejlődni is, de ezt végül bizonyítani nem tudtuk. Meglátjuk, hogy vasárnap hogyan tudjuk csökkenteni a lemaradást" - mondta Perez, aki szerint vasárnap lenne esélye előrébb lépni, de ehhez inkább a pénteken mutatott formára lenne szükség.

Még több F1 hír:

Lance Strollnak nincs szerencséje hazai pályán, tavaly a verseny elején kiesett, míg idén egy motorja mondta fel a szolgálatot. "Nos, az ilyesmit nem lehet megválogatni, ez a sport természete. Ma sajnos már az első kör után problémánk volt, a fiúk keményen küzdöttek, hogy a régi motort behelyezzék, de ez mindent meghatározott" - mondta Stroll.

"A motornak talán nem hidraulikus problémája volt, hanem valami más. Még nem jöttünk rá, mi a gond, ez nagyon hirtelen történt. Furcsa, mert tegnap mindkét autó gyors volt, ma mégis mindketten már a Q1-ben kiestünk. Meg kell vizsgálni, miért történt, miért nem tudtuk a kvalifikáción az edzéseken bemutatott teljesítményt hozni" - mondta a kanadai. "2017-ben a 17. helyről rajtolva a kilencedik lettem, itt Montrealban sok a lehetőség az előzésre. Holnap nyitottnak kell lennünk a helyzetekre, és minél jobb pozíciót megkaparintani."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo csodát tenne, és maga mögött tartaná a Red Bullokat
Következő cikk Elhalaszthatja az F1 a 2021-es szabályok véglegesítését, de a Renault még útját állhatja ennek...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország