Egyre erősebb a Williams: Massa boldog

Egyre erősebb a Williams: Massa boldog

Felipe Massa elégedetten és boldogan értékelte a mai tesztnapot Bahreinben. A tapasztalt brazil versenyző sok pozitív kilométert tett meg az FW36-ossal az 5,4 kilométeres sivatagi aszfaltcsíkon.

Felipe Massa

Minden egyes megtett kilométernek fontos és nagy jelentősége lehet. Ezeket a kilométereket maximálisan meg kell becsülnünk, és úgy érzem, hogy a Williams így tesz, aminek nagyon örülök és boldog vagyok, hogy itt lehetek.

Egyre inkább megismerjük egymást a csapattal, miközben javarészt zavartalanul dolgozhatunk, ami mindenképpen pozitív, hiszen láthatjuk, hogy néhányan mennyire küszködnek a megbízhatósággal. Ez azonban nem a mi gondunk és a Mercedes is remek munkát végzett, ami szintén pozitív számomra.

Amikor csapatot váltottam, természetesen a Mercedes szereplését is figyelembe vettem, így most boldogabb lehetek.

Ma egy egész jó napot zártunk. Az autót működését most sokkal inkább megértjük, mint korábban, és ez egy újabb olyan nap volt, amikor sokat tudtunk kint lenni a pályán és nem kellett félreállnunk.

A csapatot felkészültnek érzem, de még szükségünk van erre a két utolsó tesztnapra. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő formában utazunk majd el Melbourne-be, de nehéz lesz ott, mert ez a Forma-1 most teljesen más. Az új alkatrészek jól működnek és a hosszabb etapok is biztatóak, de még várnunk kell a végleges véleménnyel, mivel nem ismerjük a többiek pontos programját.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING