Egyre érdekesebb dolgok derülnek ki a Ferrariról az új szezon előtt

A Ferrari egy nagyon tudatos és okos építkezés részeként győzheti le az „egyedül maradt” Mercedest, mely 2014 óta érinthetetlen.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az első négy tesztnap után gyakorlatilag mindenki a Ferrarit nevezte meg favoritnak a 2019-es szezon előtt, de a java csak most jön Barcelonában az utolsó teszttel, melyet a hu.motorsport.com ugyancsak élőben fog közvetíteni az Olvasóinak.

Még több F1 hír:

A Mercedesről egyre több olyan hír jelenik meg, miszerint a W10 több ponton is rosszul sikerült. Az első szárnnyal komoly gondok vannak, és az autó átépítése akár 3 hónapot is igénybe vehet, ami rengeteg idő, és egyúttal óriási előny is lenne a Ferrari számára.

A Red Bullnál szintén látják ezt a gyengeséget. Dr. Helmut Marko, a Red Bull Motorsport tanácsadója a német Auto Bild Motorsport kérdésére a következőket mondta: „A Ferrari jelenleg az, akihez mérnünk kell magunkat. Ez nagyon világos. Komoly benyomást tettek az olaszok, de még mindig nehéz megmondani, hogy mennyivel vannak előttünk. Az azonban biztos, hogy a Mercedes előtt vagyunk.”

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

A Ferrarit nemcsak a saját csapata teszi erőssé, hanem az Alfa Romeo és a Haas is, melyekkel egy nagyon szoros technikai együttműködést folytat. Mattia Binotto technikai főnök sem véletlenül vette át Maurizio Arrivabene csapatvezető helyét, mivel ő az a személy, aki ezt az egészet koordinálja. A szabályok adta keretein belül a Ferrari a lehető legszorosabb kapcsolatban áll a két csapattal, melynek nemcsak motorokat biztosít, hanem folyamatos kontaktban vannak, miközben rendszeres visszajelzéseket adnak, amik pedig az autó fejlesztéseit szolgálják.

A Red Bullnál ez a csapat a Toro Rosso, amit tavaly a Honda motorjának tesztelésére használtak fel, és ez idén sem lesz másképp. A Mercedes ezen a területen kicsit egyedül van, mivel nekik messze nincs olyan ráhatásuk a Williams és a Racing Point munkájára.

Marko szkeptikus a németeket illetően: „Nem tudom elképzelni, hogy a Mercedes nagy hatással van az ügyfélcsapataira.”

A pletykák arról is szóltak, hogy a Mercedes megvásárolhatja a Force Indiát, de végül Lawrence Stroll csapott le a lehetőségre. A Williamsszel is voltak ilyen pletykák, ám Sir Frank Williams még mindig kitart.

A német lap megtudta, hogy a Ferrari csapatfőnöke nemrég egy találkozót szervezett a Sauber és a Haas embereivel. Ezzel még inkább egyértelművé vált a szoros együttműködés. Sőt, az ABMS úgy tudja, hogy a Ferraritól az Alfa Romeóhoz szerződött nagyon tehetséges és tapasztalt főtervező, Simone Resta továbbra is a Ferraritól kapja a fizetését.

A Ferrarinál többen jelentős szerepet játszanak az Alfa Romeo sikeres fejlődésében. A Ferrari motorfőnöke, Luigi Frabon is ezen személyek közé tartozik. És ne feledjük, Kimi Räikkönen is Maranellóból került át. Már a bejelentés napján olyan hírek keringtek a sajtóban, hogy a fizetése egy részét a Ferrari állja, mivel ők voltak azok, akik igazán meggyőzhették a váltásról, hiszen az olaszok mindenképpen egy nagyon tapasztalt, és nevesebb versenyzőt szerettek volna a juniorjuk, Antonio Giovinazzi mellé.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkeberg tudja, Ricciardo a jövőjéről is dönthet a Forma-1-ben
Következő cikk ÉLŐ F1-ES MŰSOR: a Ferrari letarolhatja az egész szezont? (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország