BRÉKING

Egymással háborúzik Hamilton és a McLaren?

A jelentések szerint nagyon megromlott a kapcsolat 2008 bajnoka és a McLaren között, ami természetesen mindenre hatással van az istállónál.Lewis Hamilton még az új tetoválását sem mutathatja meg. 

Fotó: McLaren Mercedes
A brit versenyző 2007 óta versenyez a Forma-1-ben és a McLarennél, mely a kezdetek óta támogatja őt. Hamilton és a legendás márka azonban jövőre külön utakon folytatja tovább, miután a brit a távozás mellett döntött és 2013-tól már a Mercedes versenyzője és Nico Rosberg csapattársa lesz Michael Schumacher helyén, aki Japánban jelentette be a visszavonulását.

Lewis elmondása szerint nem haragban válik el a McLarentől, melyhez egy nap talán visszatérne. Martin Whitmarsh csapatfőnök nem zárta ki ezt a lehetőséget, és egyúttal tagadta a sajtóban megjelent pletykákat, miszerint rossz viszony lenne közöttük.

Az Independent lap ennek ellenére állítja, hogy továbbra sincs minden rendben a csapatnál, mely „blokkolta” a pilótát, aki természetesen a Mercedesszel kötött szerződése miatt nem vehet részt a 2013-as autó fejlesztésében.

Jenson Button nem aggódik emiatt.

„Nem aggódunk amiatt, amit eddig látott Lewis az autóból. Továbbra is mindent meg fogunk osztani egymással, de, ha a jövő évi projektről beszélünk, akkor kizárjuk őt ebből.”

A McLaren szerződése nem teszi lehetővé azt, hogy Hamilton idő előtt a Mercedeshez látogasson.

„Nem fogok a Mercedes gyárába menni Brackley-ba. Szerződésem van a jelenlegi csapatommal, ami még mindig érvényes. December végéig ez nem veszíti érvényét. Kicsit késő lesz akkor már, de ez van.” – fogalmazott Hamilton.

Lewis az elmúlt hétvégén Suzukában egy fekete karszalaggal takarta el a bicepszét, mely nem gyászra utal, hanem egy új tetoválásra, amit feltehetően a McLaren parancsára kellett eltakarnia.

5 futammal a bajnokság vége előtt Hamilton 152 ponttal az 4. helyet foglalja el. A sort Fernando Alonso vezeti a Ferrarival. A spanyol neve mellett 194 egység szerepel.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az ellenfelek nem esnek pánikba a Red Bull dupla DRS-e miatt
Következő cikk Ferrari: Jelentős fejlesztés helyett pozitív hangulat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország