Egykori Red Bull-junior: Marko azt követelte tőlem, hogy beszéljek jól angolul

A Red Bull Racing híres arról, hogy nagy hangsúlyt fektet a feltörekvő fiatal pilóták útjainak egyengetésére, azonban nem csak a sikerről szól minden. Az egykori pilótájuk elmondta, hogy sokan nem tudják teljesíteni a követelményeiket.

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing

Sam Bloxham / Motorsport Images

Matias Milla 2003-ban pánamerikai gokartbajnok lett, a Red Bull pedig elismerve a teljesítményét kiválasztotta a junior programjába, és hamar szerződést is kötött a fiatal tehetséggel, aki örömmel csatlakozott a milton-keynes-i alakulathoz. Milla most a Fenix951.com kérdésére elevenítette fel a régi időket.

„Mindent megadnak, amire szükséged van a vezetéshez, de magadnak kell fizetned a szállásodért és az étkezésért. Egyedül éltem egy lakásban, néha nem is volt elég pénzem élelmiszert vásárolni. Nagyon nehéz volt 100 euróból megélni egy héten. Mivel nem volt pénzem, a csapat teherautójával kellett a pályára mennem, míg mások repülővel jöttek.”

A zord körülmények ellenére az argentinnak sikerült nagy benyomást kelteni a pályán, egy teszt során a Formula Renault autójában többek között Sebastian Vettel ellen kellett helytállnia, és tette ezt meglehetősen sikeresen, hiszen két tizeddel gyorsabb volt a németnél.

Még több F1 hír:

„A következő évben a Red Bull meghosszabbította a szerződésemet, de a Német Bajnokságban hagytak” – monda el Milla, aki habár csak négy versenyen vett részt, egy dobogót és pole-t is fel tudott mutatni, tehát nem a tehetségével volt gond.

„Anélkül mentem Európába, hogy tudtam volna angolul beszélni, és ez nagyon megnehezítette a dolgomat. Helmut Marko többször elmondta, hogy lát bennem potenciált, de az én problémám a nyelv volt. Azt követelte, hogy jól beszéljek angolul.”

 

„Sajnos, én nem álltam készen erre. Nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, visszatérek Argentínába. Természetesen, később megbántam ezt, látva, hogy hova jutott a Red Bull” – fejezte be az argentin, aki azonban továbbra is követi a Forma-1 eseményeit.

„Stroll a legnagyobb koponya...”


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: A Ferrari a Forma-1, a Forma-1 pedig a Ferrari
Következő cikk Tost: A Renault-motor visszalépés lenne, a gyártók pedig direkt húzzák az időt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország