Egykori Forma-1-es pilóta: Ha Hamilton bölcs, akkor ragaszkodik Bottashoz...

Lewis Hamilton az idei szezonban remek munkát végez, ez azonban nem mondható el csapattársáról, Valtteri Bottasról. Vajon a finn harmatos teljesítménye elég indok lehet Toto Wolffnak, hogy George Russell mellett döntsön? Paul di Resta szerint egyértelmű, hogy a brit rekorder kit akar maga mellé.

Egykori Forma-1-es pilóta: Ha Hamilton bölcs, akkor ragaszkodik Bottashoz...

Lewis Hamilton kimagasló teljesítményt nyújt az idei szezonban, hiszen az első három versenyből kettőt is megnyert, de ami talán még ennél is beszédesebb, hogy versenykörülmények között nagyságrendekkel erősebb tempóval rendelkezik, mint Valtteri Bottas.

A kérdés persze továbbra is adott: a finn gyengélkedése elegendő indok lehet-e a Mercedes számára, hogy az idény végén George Russell mellett döntsön? Paul di Resta a Sky Sports kérdésére elmondta, szerinte Bottas teljesítménye elegendő lehet a német gyártó számára így, hogy ott van Hamilton is.

„Úgy gondolom, hogy ha Bottasnak olyan napja lehet, mint amilyen a versenyen volt, akkor a csapatdinamika működik, tovább tudnak menni előre, hiszen harmadik lett, képes volt nyomás alá helyezni Verstappent, képes volt megszorongatni Lewist, továbbá pole-t szerzett.”

Még több F1 hír:

„Igen, George ambiciózus. Igen, vélhetően ő a jövő a Mercedes Benz számára. De ez az a pont, ahol a döntés elképesztően nehéz Toto számára” – tette hozzá Di Resta, aki bizonytalan azzal kapcsolatosan, hogy jó döntés-e a finnt a britre cserélni.

„Biztos vagyok benne, hogy Lewis nem akarja, hogy ennek a csapatnak az alapjai megváltozzanak, mert egyéni világbajnokságokat nyert, csapatbajnokságokat nyert, ennek pedig oka van. És amikor látjuk Mr. Hamilton teljesítményét, mint legutóbb a versenyen, akkor felmerül a kétség, hogy el akarjuk-e ezt venni tőle…”

„Úgy gondolom, hogy ha Lewis bölcs, akkor sok támogatást ad Valtterinek, továbbá megmutatja az alakulatnak, hogy ő egy csapatjátékos, maximálisan az” – zárta le a gondolatait az egykori Forma-1-es pilóta.

Schumacher szerint még ennél is több volt portugáliai futamában

megosztás
hozzászólás
Az eltérő hátsó szárny, ami hozzájárulhatott Hamilton győzelméhez Portugáliában
Előző cikk

Az eltérő hátsó szárny, ami hozzájárulhatott Hamilton győzelméhez Portugáliában

Következő cikk

Ross Brawn Schumachert és Alonsót méltatta az elemzésében

Ross Brawn Schumachert és Alonsót méltatta az elemzésében
Hozzászólások betöltése