Forma-1 Belga Nagydíj

Egykori F1-es: Perez teljesen összetört, Miamiban ment félre valami...

Az egykori Forma-1-es pilóta, Karum Chandhok szerint Miamiban törhetett meg Sergio Perez, aki azóta teljes elveszítette a motivációját.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, Sergio Perez, Red Bull Racing RB19

Finoman szólva sincs könnyű helyzetben Sergio Perez, aki az év elején mutatott erős teljesítménye után még a világbajnoki címről álmodozott. A mexikói azóta lejtmenetben van, hiszen nem elég, hogy Verstappen óriási különbséggel veri őt az időmérőkön és a versenyeken, a saját csapata is komolyan kritizálni kezdte.

„Azt kell mondanom, hogy [a Red Bull] bizonyos szempontból megtörte a második számú pilótáját” – magyarázta a korábbi F1-es pilóta, a ma már szakértőként tevékenykedő Karum Chandhok a Sky Sports F1 podcastjában.

„Az év elején vissza kell tekintenünk arra a teljesítményre, amit Dzsiddában, de ami még fontosabb, Bakuban bemutatott” – vélekedett Chandhok, aki elsősorban arra utalt, hogy az említett futamokon a mexikói még egyenrangú versenytársa volt a hollandnak.

Mint ismert, Bakuban Max Verstappen vezette a versenyt, ám rosszkor áll ki a bokszba, ugyanis nem sokkal a kerékcseréje után Nyck de Vries autója miatt sárga zászlót lengettek, majd a biztonsági autós fázisnak köszönhetően Perez az élre ugrott. Chandhok ugyanakkor azt gondolja, hogy a mexikói a szerencséje nélkül is megelőzhette volna Verstappent.

„David Croft [a Sky Sports vezető kommentátora] és én ott ültünk a kommentátori állásban, és azt mondtuk, hogy megelőzte volna Maxot, nemhogy a stratégia révén, hanem a pályán előzte volna meg, és megnyerte volna azt a versenyt.”

„Igazán meggyőző teljesítmény volt, igaz, a naptár egyik legerősebb pályáján (Perez számára). De amióta Miamiban a 48. körben megelőzték, egyszerűen megtört. Megnézem, mi történt még a hétvégén Spában is. Max megelőzte őt, és 27 kör alatt 22 másodpercet vert rá.”

„Ez egy óriási teljesítménybeli különbség egy olyan pályán, ahol sokat vannak teljes gázon, lényegében egyenes vonalban haladva. Számomra ez az egyetlen ok az aggodalomra a Red Bull-táborban.”

Egyelőre nem igazán van jobb opciója a Red Bullnak Pereznél, hiszen Marko is elmondta, hogy senki sem lenne képes elviselni a Verstappen jelentette nyomást. Chandhok ennek kapcsán elárulta, ő sem igazán lát alternatívát.

„Ez már a negyedik csapattárs [Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Alex Albon után], akit Max potenciálisan összetört. Ki bírhatná a nyomást mellette?”

Eközben Verstappen nem elégszik meg a Forma-1-ben mutatott dominanciájával, és bejelentette, hogy saját csapatot indít…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen idei kedvenc pillanata: „Nem nyertem, de sokat tanultam!”
Következő cikk Häkkinen Michael Schumacherhez hasonlította Max Verstappent

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország