Egykori F1-es: Max nem fogja segíteni Perezt a bajnoki küzdelemben

Pedro de la Rosa szerint szinte kizárt, hogy Max Verstappen beáldozzon egy jobb helyezést annak érdekében, hogy hozzásegítse Sergio Perezt a bajnoki második hely eléréséhez.

Liam Lawson, Scuderia AlphaTauri, Max Verstappen, Red Bull Racing, Sergio Perez, Red Bull Racing, Yuki Tsunoda, Scuderia AlphaTauri

A tavalyi szezonban emlékezetes volt, hogy Max Verstappen nem volt hajlandó átadni az erősebb pontszerző helyét Sergio Pereznek, holott a mexikóinak nagy szüksége volt akkor még minden pontra a Leclec elleni harcban.

Mint utólag kiderült, a holland a Monacóban történteket sérelmezte, és úgy gondolta, hogy a csapattársa tehet arról, hogy az utcai pályán elszállt az esélye a győzelemre a piros zászlóval leintett időmérő után.

Most Perez kicsit jobb helyzetben van, mint tavaly, hiszen egyelőre senki sem veszélyezteti komolyan a bajnoki második helyét, ám látva az idei szereplését, még az is elképzelhető, hogy az utolsó futamokra kiéleződik a verseny. Pedro de la Rosa az F1 Nation podcastjában arról beszélt, hogy a holland semmit sem fog beáldozni Perezért.

„Ha elajándékozod a győzelmeket, csak azért, hogy segítsd a csapattársadat, az nem tesz jót a csapatnak. Nem jó Maxnak sem. Senkinek sem jó” – jelentette ki Pedro de la Rosa azzal kapcsolatban, hogy szinte kizárt Max Verstappen önfeláldozása Sergio Perez bajnoki második helyének megszerzéséért.

„Én személy szerint úgy gondolom, hogy a második helyezés egyáltalán nem jelent semmit. Még mindig a csapattársad mögött érsz célba” – tette hozzá a spanyol, aki szerint tehát a Forma-1-ben mindent a győztes visz.

Az egykori F1-es Daniel Ricciardo helyzetére is kitért, és elmondta, hogy az AlphaTauri most már sokkal inkább a Red Bull vésztervének megvalósítója, semmint a fiatal tehetségek támogatója.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk De la Rosa: Ricciardo a vészterve a Red Bullnak
Következő cikk Krack: Nem adjuk a negyedik helyet, fejlesztéseket hozunk

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország