Egykori F1-es: Hihetetlen lenne Hamilton bajnoki második helye
Az egykori Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer szerint hihetetlen lenne Lewis Hamilton részéről, ha képes lenne megszerezni a bajnokság második helyet, míg a jövőbe tekintve elsősorban a McLarent és a Mercedest emelte ki lehetséges bajnoki kihívónak.
A bajnokságban első helyen álló Max Verstappen több mint kétszáz ponttal vezet Sergio Perez előtt, ám hátrébb már jóval izgalmasabb a csata, hiszen Lewis Hamilton 30 pontra felzárkózott a mexikói mögé, míg őt szorosan követi Fernando Alonso.
A Red Bull idei technikai fölényét látva kész csoda lenne, ha valaki képes lenne megtörni a Red Bull uralmát az élen, hiszen mind az egyéni, mind a konstruktőri bajnoki címet megszerezték már. Jolyon Palmer szerint pont emiatt lenne igazán megsüvegelendő teljesítmény, ha Hamilton mégis képes lenne beékelődni a bikások közé a szezon végén.
„Hamiltonnak kiváló szezonja volt idén, és még a második helyet is megszerezheti, ami figyelemre méltó lenne, és bizonyítaná, hogy még mindig megvan benne az a bizonyos dolog, ha az autó rendben van alatta” – vélekedett Palmer a Forma-1 hivatalos weboldalának.
Ami a 2024-es szezont illeti, az egykori F1-es szerint két csapat okozhat meglepetést. A McLaren már most igen magas szinten teljesít, de az új koncepcióval előálló Mercedes is visszatérhet az élre Palmer elemzése alapján.
„Remélhetőleg rengeteg különböző csapat lehet a kihívója (a Red Bullnak). A McLaren jelenlegi fejlődési íve egyértelműen kijelöli őket potenciális riválisnak 2024-re, és szerintem komoly versenyzői gárdájuk van, akik örülnének a lehetőségnek.”
„De vajon a Mercedes eléggé előre tud-e ugrani egy új autó koncepcióval? Remélhetőleg a Ferrari is kihívás elé tudja őket állítani. A kihívás számos területről érkezhet, de a nagyobb kérdés az, hogy megdöntheti-e bárki ezt a domináns párost jövőre?” – utalt az egykori F1-es Verstappen és a Red Bull kimagasló harmóniájára.
Eközben a MotoGP-ben még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa, hiszen a legutóbbi futamon a bajnokságot vezető Martin bukott, míg Bagnaia nyert, ezzel pedig újra az olasz motorosnál van az előny.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.