Egykori F1-es Alonsóról: Gyerekkorában félénk volt...

Pedro de la Rosa már egészen korán, gyerekkorában megismerte Fernando Alonsót, akit egy visszafogott, magát nehezen kifejező kisfiúként jellemzett. 2001-ben azonban a spanyol már együtt rótta a köröket a későbbi kétszeres világbajnokkal.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB19, Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Fernando Alonsót ma sokan egy humoros, elképesztő motivációval bíró, remek versenyzőnek tartják, azonban ez a nyitottság és könnyedség nem mindig volt jellemző a spanyol bajnokra. Egykori F1-es harcostársa, Pedro de la Rosa szerint az Aston Martin-pilóta nehezen fejezte ki magát régebben.

„Még gyerek volt, amikor először találkoztam vele. Ő éppen a gokartozásban tört felfelé, én pedig  akkor nyertem meg a brit Formula Renault bajnokságot, és egy spanyolországi sajtótájékoztatón voltunk. Azelőtt soha nem hallottam róla.”

„Annyit persze tudtam, hogy ő is az új generációs versenyzők közé tartozik, de olyan fiatal és félénk volt. Nehezen tudta kifejezni az érzéseit, és nehezen beszélt a versenyzésről, és emlékszem, arra gondoltam: Lehet, hogy nagyon tehetséges, de még sokat kell tanulnia.”

Később aztán de la Rosa a saját bőrén is megtapasztalhatta, hogy micsoda erő rejlik Alonsóban, ugyanis 2001-ben már együtt versenyeztek a Forma-1-ben. Az ezzel kapcsolatos emlékei a spanyolnak egy nagyon tehetséges fiatal versenyzőről szólnak.

„Barcelona, 2001, a Spanyol Nagydíj, ekkor jöttem rá, hogy más, mint a többi versenyző. Én a Jaguarnál voltam, ő pedig a Minardinál. Volt egy problémám a kvalifikáción, így a rajtrács végéről indultam. Fernando, egy sokkal kevésbé versenyképes autóval, néhány pozícióval előttem volt, és az első körökben harcoltunk.”

„Az autójának egyáltalán nem volt tapadása - vezethetetlen volt -, de valahogy mégis harcolt, miközben abszolút késhegyre menően vezetett. Emlékszem, ahogy a kanyarban egyensúlyozta az autót, arra gondoltam: "Hűha, ez a srác tényleg jó.”

Quartararo lesújtó véleménnyel van a Yamaháról…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megérkezett a Verstappenről készülő dokumentumfilm trailere
Következő cikk "Mindenkit meglepett", mennyire gyors idén az Aston Martin

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország