Egykori F1-es: Alonso egy 22 éves energiájával versenyzik, ami lenyűgöző

Karun Chandhok a pilóták rangsorolásánál főként azt vette figyelembe, hogy az adott csomagból ki volt az, aki a legtöbbet ki tudta hozni. Véleménye szerint ezen a területen Fernando Alonso muzsikált a legjobban.

Fernando Alonso testing the Aston Martin Vantage AMR class one

Nyolc dobogós helyezéssel bebizonyította idén Fernando Alonso, hogy 40 felett is van esélyük azoknak a pilótáknak, akik a tehetségük mellett megfelelő mentalitással és fizikai állapotban állnak rajthoz a Forma-1-ben.

A pilóták rangsorolásánál ugyan szinte mindenki a hihetetlen idényt teljesítő Max Verstappent rakta az élre, a kétszeres spanyol bajnok sem panaszkodhatott, hiszen róla sokan külön is megemlékeztek. Az egykori F1-es pilóta szintén emeli kalapját a spanyol produktuma előtt.

„Amikor megpróbálom rangsorolni ezeket a versenyzőket, minden arról szól, hogy ki hogy képes maximalizálni a csomagját” – vélekedett Chandhok a Sky F1 podcastjában. „Szóval, számomra azt hiszem, hogy Fernando ebben a tekintetben az élen jár.”

„Ő abszolút maximalizálja az autóban rejlő lehetőségeket. Nagyon erősen kezdték a szezont. Az év első felében Spanyolországig átlagban az Aston alig maradt el a Red Bulltól, és ez hatalmas előny.”

Chandhok úgy véli, hogy Alonso tempója a szezon második felében sem esett vissza, csupán az Aston nem tudott olyan autót rakni alá, amivel harcolhatott volna a dobogós helyezésekért.

„A brazíliai eredmény, a Checóval vívott csata, szóval túljárt Checo eszén. Azt hiszem, ezek a pillanatok csak azt mutatják, hogy még mindig megvan benne a 22 évesek energiája, nem pedig a 42 éveseké. Számomra ez egy kiemelkedő szezon volt a részéről.”

Eközben Marko továbbra is nagyon magabiztos a Red Bull motorjával kapcsolatban, és azt is kijelentette, hogy nem készülnék B tervvel arra az esetre, ha a számításaik mégsem válnának be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stella szerint ez volt a fordulópont: Sokkal nagyobb volt a sebessége a kanyarokban
Következő cikk Új szakértő érkezik a Sky Sports F1 stábjába

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország