Egykori F1-es: Perez 40-50 milliót hoz a Red Bullnak
Christijan Albers határozottan meg van róla győződve, hogy Sergio Perezt a pénze tartja a Red Bullnál, ám a hangulat könnyen megváltozhat 2024-ben, amikor a riválisok felzárkóznak a Red Bullra.
Sergio Perez ismét a rosszabb időmérős teljesítményével, valamint a büntetésével hívta fel magára a figyelmet. Mint ismert, Abu-Dzabiban a mexikói Brazília után ismét az utolsó pillanatban maradt le a dobogóról, amikor egy optimista előzési kísérlet során nekiment Lando Norrisnak.
„Norris nem tudott menni sehova” – értékelte az ütközést Albers a De Telegraafnak. „Megijedt, és nem tudott semmit sem csinálni. A szezon elején jól ment Pereznek, amikor még 5-6 tized volt a különbség Maxhoz képest. Aztán láttuk, hogy egyszerűen elhalványul.”
Az egykori F1-es szerint Perez Braziliában és a Las Vegas-i Nagydíjon is az utolsó körben betlizett, ami jól bizonyítja, hogy nem érdemes őt egy ilyen kaliberű autóba ültetni.
„Csendben úgy gondolom, hogy Perez mögött nagyon sok pénz áll a szponzorai részéről. Oké, hogy Red Bull, de attól még szép, ha 40, 50 milliót kaszál (a csapat)” – vélekedett az egykori F1-es Perez maradásának okairól.
Albers szerint egyelőre tehát több érv szól Perez megtartása mellett, ám ez könnyen változhat, ha a Red Bullra 2024-ben felzárkóznak a riválisok, hiszen így komoly stratégiai hátrányba kerülhetnek a bikások.
„Akkor minden kártyájukat Maxre kellene tenniük, és ez nem biztos, hogy jót tenne a csapatnak” – zárta a gondolatait Albers.
Az FIA eközben bemutatta, hogy milyen megoldással igyekszik elejét venni az olyan hőségből fakadó egészségügyi gondoknak, amelyekkel a pilóták Katarban szembesültek.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.