Egykori F1-es: A Mercedes a két erős pilótája egymástól venne el pontokat a bajnoki harcban
A korábbi Forma-1-es pilóta, Marc Surer szerint a Mercedes a két erős pilótája miatt nehéz helyzetbe kerülne egy bajnoki harc során, míg a Red Bullt és a McLarent a kiegyensúlyozottsága miatt emelte ki.
Mint ismert, Toto Wolff az elmúlt 13 évének legrosszabb versenyhétvégéjének titulálta a Brazil Nagydíjat, amelyen egy kiesést és egy nyolcadik helyet tudtak felmutatni. Marc Surer szerint ez a vélemény kicsit túlzó volt, de megérti a német frusztrációját.
„Ha jól emlékszem, a Mercedesnek még ennél is rosszabb futamai voltak az elmúlt években” – jelentette ki Surer a formel1.de-nek. „Talán csak az elvárások miatt volt ez a legrosszabb hétvége számára, hiszen tavaly a Mercedes nyert ott.”
„Csak a Red Bull és a McLaren található most következetesen az élen” – folytatta a svájci. „Brazíliában láthattuk, hogy az Aston Martin hirtelen újra ott volt. Szerintem egyszerűen vannak olyan pályák, ahol a csapatok jól futnak, és vannak olyanok, ahol ugyanezek a csapatok nem futnak jól.”
Míg az idény elején az Aston Martin tündökölt, később a Ferrari nyert futamot és szerzett pole-okat, közben pedig a Mercedes villant meg néhány erős dobogós helyezéssel. A szezon végére azonban csak a Red Bull és a McLaren maradt következetes Surer szerint.
„Egyedül a Red Bull és a McLaren esetében nem látszanak ezek a gyengeségek” – állapította meg az egykori Forma-1-es pilóta, aki szerint ugyanakkor a mezőny sokkal szorosabb, mint korábban.
„Korábban, ha három tizeddel kevesebbert értél el, akkor egy helyet vesztettél. Most már tíz helyet jelent ez. Ezért néz ki olyan rosszul a helyzet.”
Surer arra is felhívta a figyelmet, hogy egy kiélezett bajnoki küzdelemben a Mercedes hátrányban lenne, mivel két nagyon erős pilótával rendelkeznek, akik egymástól vennének el fontos pontokat.
„George Russell most ugyanolyan szinten van, mint Hamilton” – folytatta. „Szóval ha mindketten a címért küzdenek, akkor is a Red Bullnak lesz könnyebb dolga. Mert a Red Bullnak csak egy olyan versenyzője van, aki valóban a címért küzdhet.”
Eközben az Alpine bejelentette, hogy új festéssel fognak rajthoz állni a pilótáik a Las Vegas-i Nagydíjon, mi pedig azt is megmutattuk, hogyan festenek a francia gyártó autói.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.