Egyik McLaren sem jutott be a Q3-ba: csalódás

Carlos Sainz Jr. és Lando Norris sem jutott be a Q3-ba, amit mindkét versenyző csalódásnak él meg, ráadásul távolabb is vannak.

Carlos Sainz Jr., McLaren and Lando Norris, McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren and Lando Norris, McLaren

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Egészen eddig a pontig nagyon biztató volt az, amit a McLaren mutatott. A Kínai Nagydíj időmérő edzésén azonban Sainz és Norris is a szorosabb mezőny áldozata lett, melynek a végén már a Q2-ben búcsúzniuk kellett.

Még több F1 hír:

Sainz a 14., Norris a 15. helyen fejezte be a kínai kvalifikációt. Valós esélyük ezúttal nemigen volt a Q3-ra, noha a korábbi eredmények mást mutattak.

„Nem lehetünk túlságosan elégedettek, mert nem jutottunk be a Q3-ba, és sajnos kicsit távolabb is foglalunk helyet a TOP-10-től. Javíthattunk volna, de a 12. és a 13. helynél előrébb nem valószínű, hogy előrébb kerülünk.”

„Ez a kör sem volt túl rossz, de sokkal több nem volt benne. Tudtuk, hogy szoros lesz, akárcsak azt, hogy két autóval valószínűleg most nem lehetünk ott a legjobbak között. Végül egyik autónk sem került be a Q3-ba. Már pénteken megjegyeztük, hogy a Haas sokkal előrébb lesz, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy kiestünk a Q2-ben. Emellett a Renault továbbra is erős, de az Alfa Romeo, az egyik Force India, és a Toro Rosso is belépett elénk.”

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, makes a pit stop during practice

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, makes a pit stop during practice

Fotó készítője: Jose Rubio / Sutton Images

„Ilyenkor nagyon nehéz, amikor kicsik a különbségek. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de nem adtuk fel, és megtettünk mindent, amit csak lehet. Ez a pálya nem igazán kedvez nekünk, de ezzel is tisztában voltunk, még mielőtt idejöttünk volna. Meg kell várnunk a holnapi futamot, és bízni abban, hogy elcsíphetünk pár pontot. Nem lesz könnyű, de meg tudjuk csinálni.”

„Az autó beállításaival is nehéz. Lehetséges, hogy az egyik nap minden jól működik, de az holnap már nem lesz jó. Mindig változik a Forma-1, mindenben. Utólag könnyű okosnak lenned, de erre nincs lehetőség. Úgy gondolom, hogy a futamon jobb lesz a helyzet, mint most volt az időmérőn, és lehetőségünk nyílik majd arra, hogy pontokat szerezzünk.”

Norris a 15. helyen.

„Nem szeretnék túl negatív lenni, de tudtuk, hogy nehéz lesz. Ez a pálya nem a legjobb számunkra, és nyilvánvaló, hogy pillanatnyilag nem úgy mennek a dolgaink, mint Ausztráliában és Bahreinben. De a futamot csak holnap rendezik meg, és akkor osztják ki a pontokat.”

„Még mindig van némi munka az autóval, de sokkal előrébb nem tudtunk volna lenni. A Q3 nem igazán volt lehetséges, mert a versenytársak gyorsabbak voltak. Összességében jó munkát végeztünk, még az eredmény ellenére is, mert nagyjából ez volt a maximum. Carlos különösen dicséretet érdemel, mert ő valóban a maximumot hozta ki az autóból.”

„Várjuk meg a holnapot, mert szerintem az jobb lehet számunkra… A tempónk ideálisabb vasárnap, és hiszek abban, hogy sikerülhet pontokat gyűjtenünk. Nem lesz könnyű, látván a Haas és a Renault tempóját, valamint előttünk is vannak, de meg tudjuk csinálni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nem lepődött meg a Mercedes első soron
Következő cikk Vettel úgy érezte, a többiek nem tudtak a necces helyzetről a Q3 végén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország