Egyes szurkolók 800 ezer forintot vesztettek a Bahreini Nagydíj zárt kapus megrendezése miatt

Bár a Bahreini Nagydíj szervezői vissza fogják fizetni a jegyárat azoknak, akik előre megvették azt, a hotelek és a repülőjegyek árát valószínűleg nem fogják visszakapni a szurkolók. A Bahreini Nagydíj a koronavírus miatt zárt kapuk mögött fog megrendezésre kerülni.

Bahrain Tower with flag

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A 2020-as Forma-1-es szezon második versenye, a Bahreini Nagydíj zárt kapus lesz. Erre a szervezők szerint a koronavírus terjedése miatt van szükség, és számos más sporteseményt is zárt kapussá tettek ugyanezen aggály miatt.

A versenyre tehát csak a pilóták, a bajnokság delegáltjai és az akkreditált média mehet ki. A RaceFans pedig két szurkolóval készített interjút azután a hír után, hogy bejelentették: a Bahreini Nagydíj szurkolók nélkül fog megrendezésre kerülni.

Egy bahreini szurkoló, Yousif Al Askari 20 kilométerre lakik a pályától, és ő is vett jegyet a versenyre. Óriási Ferrari és Raikkönen-fannak írja le magát, és az idei lesz az első olyan bahreini futam, amit nem a helyszínen tekint meg.

„A Bahreini Nagydíj az egyik legizgalmasabb élmény számomra, hiszen ez a hazai versenyem, és legtöbbször dráma is szokott lenni, mint tavaly Charles Leclerc-nél. Az atmoszféra egyszerűen csodálatos, és évről évre jobbá válik.”

Al Askari csalódott, amiért nem engednek be nézőket a futamra, de nem lepte meg a dolog, ugyanis már korábban is hallott híreket arról, hogy zárt kapus lehet a futam.

Még több F1 hír:

„Bahreini lakosként hallottam pletykákat arról, hogy lefújják a versenyt. Nagyon reméltem, hogy nem lesz így. Mivel óriási Forma-1-fan vagyok, így nagyon elszomorítottak a hírek. De legalább megtartják a versenyt, és a televízióból nézhetjük.”

Végül elmondta, reméli, hogy a jövőben más F1-es futamokra is eljut, a legszívesebben a belgiumi versenyre menne el.

„Bahreini lakosként egyedül az F1-es jegy ára befolyásolt engem a zárt kapu kapcsán, de Bahrein egy kis sziget, és a versenypálya csak egy órára van autóval. De nagyon sajnálom azokat, akik külföldről akartak jönni a versenyre, mivel ők elvesztik a repülőjegy árát, a szállás árát, és minden mást.”

A külföldről érkezők között lett volna Stephanie Gerken is, aki már a 80-as évek óta F1-fan. Azóta már több mint 70 versenyre kilátogatott, ezek közül az első az 1993-as Donington Park-i verseny volt. Már októberben lefoglalták a férjével a repülőjegyet és a hotelszobát, és bár a futam jegyének árát a pálya megígérte, hogy visszakapja, attól tart, hogy a teljes, erre költött összeget, ami több mint 1 millió forintnak felel meg, nem fogja visszakapni.

„Vissza fogjuk kapni a futamra szóló jegy árát, ezt már a pálya illetékesei egy emailben megerősítették. Viszont el fogjuk veszteni a repülőjegy, a hotelszoba és a vonatjegy árát.”

További híreink:

„A vonatjegy csak kis részét teszi ki az összegnek, viszont a bahreini repülőjegy és hotelszoba már egy komolyabb probléma. Jelenleg semmi sem gátol minket abban, hogy Bahreinbe utazhassunk, ezért valószínűleg nem kapjuk vissza ezeknek az árát.”

„Már felvettem a kapcsolatot az utazási irodával, akik meg fogják nézni, hogy tudnak-e tenni valamit a mi érdekünkben. Arra kértem őket, hogy nézzék meg, át lehet-e tenni a foglalást a következő nagydíj idejére gesztusként, ugyanis nagyon gyakran használjuk a szolgáltatásukat, és ez is hatással lehet a jövőbeli üzletelésünkre.”

„De a kemény valóság az, hogy valószínűleg elvesztünk 2000 fontot (szerk.: átszámítva kb. 800 ezer forintot). Tudom, hogy még mindig dönthetnénk úgy, hogy elrepülünk Bahreinbe, de reálisan melyik F1-fan akar egy olyan helyre menni, ahonnan pár kilométerre van egy verseny, amire nem mehet ki?”

A koronavírus további terjedése miatt Stephanie aggódik amiatt, hogy a jövőbeli terveiket is átírhatják a történések.

„Remélem, hogy a döntéshozók komolyan átgondolják a döntéseik következményeit. Rengeteg szurkoló eshet el a pénzétől, még akkor is, ha mindent megtettek azzal, hogy egy kompetens utazási biztosítást választottak.”

„A hozzánk hasonlókkal többször is megtörténhet ugyanaz az eset – már foglaltunk Monacóra és Monzára is. És ez a jövőbeli terveinkre is hatással lehet, hiszen szerettünk volna Silverstone-ba, Mexikóba és Abu Dhabiba is menni, most viszont már komoly fenntartásaink vannak.” – mondta a RaceFansnek.


A stáb ismét odatette magát, és egy nagyon látványos videós anyaggal állt elő a 2020-as F1-es szezon előtt. Minden benne van, amire csak szükség lehet egy izgalmas trailerhez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Hamilton nyomás alatt is mindig teljesít
Következő cikk Magnussen: Ugyanúgy kezdtem a karrierem, mint Verstappen és Leclerc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország