Egyelőre mindenki nagyon óvatos a McLarennél az új autót illetően

A csapat sokat tanult a korábbi évekből, így senki sem mer merészebbet nyilatkozni Wokingban, még akkor sem, ha valószínűleg az új autó sokkal jobban sikerült, mint az előző.

Gil De Ferran, McLaren and Simon Roberts, McLaren

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren tavaly ebben az időszakban nagyon nagy reményekkel várta az új szezont. A csapatnál mindenki arról beszélt, hogy a Renault motorral hajtott versenygép ott lesz az élmezőnyben és talán a bajnoki címért is harcba szállhat.

Még több F1 hír:

Ennek ellenére a McLaren csak a középmezőny második felében foglalt helyet, miközben a Red Bull ugyanazzal a motorral fényévekre volt tőlük. A Renault gyári csapata ugyancsak magabiztosan verte a legendás brit istállót, mely elismerte, hogy komoly gondjaik akadtak az aerodinamikával.

Fernando Alonso időközben távozott, legalábbis a spanyol világbajnok idén biztosan nem fog versenyezni a Forma-1-ben. A mérnöki csapat is átesett pár módosításon és az alakulat most egy teljesen más megközelítést alkalmaz az autó tervezése kapcsán, ami akár ki is fizetődhet számukra, de pillanatnyilag nehéz elképzelni azt, hogy harcba szállhatnak a Mercedesszel és a Ferrarival. Már önmagában nagy előrelépés lenne a részükről, ha képesek lennének a konstruktőri negyedik helyért küzdeni, amire a Renault mellett a Haas, a Racing Point és az Alfa Romeo is komoly esélyes lehet.

James Key technikai főnök leigazolása kulcsfontosságú volt a Red Bulltól, de a neves szakember hatása csak később lesz érezhető. Andreas Seidl a másik ilyen személy, aki a Porschétől szerződött a McLarenhez, ahol a szakértelmével és a tudásával egy nagyon erős és hatékony szervezetet dolgozhat ki.

Gil de Ferran sportigazgató Zak Brown után szintén visszafogottan nyilatkozott a spanyol AS lapnak.

„Meglátjuk, hogy mennyire leszünk versenyképesek az új autóval és szabályokkal. A barcelonai tesztekig mindenképpen várnunk kell. A cél azonban nem lehet más, minthogy javítsunk a 2018-as eredményeinken. Mindannyian ezen dolgozunk, hogy elérjük ezt a célt.”

Továbbra is lehetséges az, hogy Alonso részt vegyen az autó fejlesztésében, és azt akár tesztelje is. A korábbi pletykák szerint Fernando fél napot kaphat a z MCL34 volánja mögött Barcelonában.

„Még nem tudjuk, hogy mi lesz. Meglátjuk! Mindig is azt mondtam, hogy Fernando a történelem egyik legjobb versenyzője. A Daytonában elért győzelme is azt hangsúlyozta, hogy egy hihetetlen pilótáról van szó.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc megkapta Vettel csapatát, míg Räikkönen emberei Vettelhez kerültek a Ferrarinál
Következő cikk Kvjat tudja, nincs több dobása a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország