„Egyedül Norrisnak köszönhető, hogy a McLarenek és a Ferrarik nem ütötték ki egymást”

A konstruktőri világbajnokság 3. helyéért küzdő McLaren és Ferrari autói látványos csatába bonyolódtak egymással az Amerikai Nagydíj rajtját követően. A korábbi versenyző Martin Brundle szerint nem sokon múlt, hogy rossz vége lett az esetnek.

„Egyedül Norrisnak köszönhető, hogy a McLarenek és a Ferrarik nem ütötték ki egymást”

A Sky riportereként dolgozó ex-versenyző, Martin Brundle meglátása szerint Lando Norris elővigyázatossága nélkül a Ferrari és a McLaren már az Amerikai Nagydíj első körében súlyos veszteségeket lett volna kénytelen elkönyvelni.

A rajtot követően a konstruktőri 3.helyért küzdő csapatok versenyzői közül Lando Norris, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz bonyolódott szoros csatába, míg Charles Leclerc Ferrarija közvetlenül előttük haladt a 4. pozícióban.

Még több F1 hír:

Norris a verseny után elismerte, észnél kellett lennie, hogy elkerülje az ütközést az előtte haladó monacóival. Brundle szerint amennyiben honfitársa nem vigyáz, mind a négy autó kiszállhatott volna a küzdelemből.

„Ádáz csata bontakozott ki a mclarenes és a ferraris srácok között, akik ezúttal nagyon odafigyeltek egymásra” – írta a brit a Sky Sportson vezetett rovatában.

„Az első kör 12-es kanyarjában azonban egyedül Lando Norris lélekjelenlétén múlott, hogy nem estek ki mind a négyen a versenyből. Charles Leclerc ezután magabiztosan lépett el a 4. helyen, a két legendás csapat közötti különbség pedig 3,5 pontra csökkent öt versennyel a szezon vége előtt.”

A két csapat versenyzőinek a verseny vége felé Sainz és Ricciardo főszereplésével volt még egy meleg pillanata: a Ferrari spanyolja piszkosnak nevezte az ausztrál védekezését, miután autóik kerekei egy ponton összeértek.

Leclerc a 4., Ricciardo az 5., Sainz a 7., Norris pedig a 8. helyen végzett a főszereplők közül. A Ferrari és a McLaren csatáját tehát érdemes lesz figyelemmel követni a szezon utolsó versenyein, természetesen Hamilton és Verstappen világbajnoki küzdelme mellett.

Úgy tűnik, mégsem érkeznek Andrettiék az F1-be

megosztás
hozzászólás
„Megnyertem a futamot, Helmut Marko mégis dühös volt”
Előző cikk

„Megnyertem a futamot, Helmut Marko mégis dühös volt”

Következő cikk

Domenicali: Meglepett, hogy nem Hamilton végzett a népszerűségi verseny 1. helyén

Domenicali: Meglepett, hogy nem Hamilton végzett a népszerűségi verseny 1. helyén
Hozzászólások betöltése