Egyedi módon, akár magunkon is viselhetjük Ayrton Senna abroncsát

Napra pontosan 27 évvel ezelőtt Ayrton Senna a Forma-1 történetének egyik legjobb első körét teljesítette Doningtonban, egy cég pedig lehetőséget ad arra, hogy magunkon viseljük Senna a versenyen használt abroncsát.

Ayrton Senna tyre bracelets

Fotót készítette: Nem megnevezett

A Donington Parkban, esős körülmények között rendezett versenyen a körülmények miatt kiegyensúlyozottabb lettek kocsik teljesítménye, és Ayrton Senna is tudta, hogy így esélye lehetett a McLarennel a domináns Williamsek ellen. A brazil az ötödik helyen haladt az első kör elején, majd jött a varázslat.

Aztán Senna legyorsulta Michael Schumachert a Redgate kijáratánál a negyedik helyért, majd körbeautózta Karl Wendlinger Sauberjét is, így már a harmadik helyen állt. Pillanatokkal később már Damon Hillt is megelőzte, majd Alain Prosttól átvette az első helyet a Melbourne-hajtűnél.

A briliáns, esős körülmények között nyújtott teljesítménye miatt az ilyen pillanatokkal kiérdemelte az „Istenek körei” címkét, és a verseny óta milliók nézték vissza a legendás első kört. És éveken keresztül Senna hihetetlen tehetségének lenyomatát csak videókon csodálhattuk meg.

Ayrton Senna tyre bracelets

Ayrton Senna tyre bracelets

Fotó készítője: Uncredited

Korábban pedig az egyetlen dolog, amiről nyilvánosság is tudott, hogy a korábbi McLaren-főnök Martin Whitmarsh ajándékba megkapta Senna kormányát az év végén. Most viszont a szurkolóknak lehetőségük van arra, hogy egy különleges karkötőt vásároljanak, amely a Senna által használt abroncs felhasználásával készült.

További híreink:

2016 óta a monacói bázisú Mongrip karékszereket készít, amelyek azért különlegesek, mert olyan gumikat használnak fel, amelyeket a Forma-1-ben használtak. A karkötőket Olaszországban készítik, a vállalat alapítója pedig a vállalkozó Giancarlo Medici, és az üzleti partnerei közé tartozik a túraautós ász, Augusto Farfus is.

A vállalat kielemezi minden egyes abroncs keverékét, és aztán ehhez igazítja az ékszer stílusát. A gumi kevlár elemeit pedig az eredeti pozíciójukban használják, ennek következtében nincs két egyforma karkötő.

A Mongrip jelenlegi legnagyobb presztízzsel bíró terméke a limitált kiadású Mongrip Legend, amely Senna híres Donington Park-i varázslatának állít emléket. A karkötőn szerepel egy 18 karátos rózsaarany csat, amelyen a híres Senna S-logó is megtalálható. De a rajongók számára sokkal lenyűgözőbb az, hogy a karkötő részét képzik azok a Goodyear-gumik, amelyeket Senna azon a napon használt.

Medici felhasználta a kapcsolatait arra, hogy megkeresse ezeket a gumikat, hogy aztán felhasználja ezeket a karkötőkhöz. Ezután engedélyt kért erre a Senna-családtól, akik jóváhagyták a projektet.

Ayrton Senna tyre bracelets

Ayrton Senna tyre bracelets

Fotó készítője: Uncredited

Ebből a fajta karkötőből mindössze 161 darab készült, ami arra reflektál, hogy a brazil legenda 161 Forma-1-es versenyen vett részt. A karkötő elkészültének eredményeképpen Medici partnerséget alakított ki a Senna-családdal, és Ayrton unokaöccsét, Brunót lenyűgözte az ötlet, hogy így használják fel Ayrton abroncsait.

„Az érintett meg igazán, hogy képesek voltak megtalálni az egyik legikonikusabb gumikat, amelyeket Ayrton az F1-ben használt. Az 1993-as Donington Park-i verseny kétségtelenül az egyik legkiválóbb teljesítmény volt, amit Ayrtontól láthattunk. Számos tárgyam van, ami rá emlékeztet, de egyik sem olyan különleges, mint ez a karkötő.” – mondta a Forma-1-et is megjárt Bruno.

És bár a 4400 eurós – átszámítva 1,55 millió forintos – árcédula a luxustermékek közé emeli a karkötőt, mindenképpen egy olyan ékszerről beszélünk, amelyet különleges érzés viselni, és amely a külsejével és a szagával is Senna híres Donington Park-i teljesítményére emlékeztethet minket minden nap.

A sennás karkötőről és a Mongrip egyéb termékeiről erre a linkre kattintva találhattok további részleteket.


Silverstone után Bahreinben is megnézhetjük, hogy milyen lenne egy kör visszafelé, ami teljesen más kihívásokat tartogathatna a versenyzőknek és a mezőnynek egyaránt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így néz most ki Leclerc szimulátoros szobája: videó
Következő cikk Vettel hibázik, majd megint, és nekimegy Strollnak, aki csúnyán kiakad rá (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország