Egy versenyképes Force India Koreában

Az indiai csapat egy meglehetősen pozitív első napot zárt Koreában, ahol Paul di Resta és Nicolas Hülkenberg mellett Jules Bianchi teszt-és tartalékversenyző is lehetőséget kapott a körözgetésre.Versenyképes Force India Koreában.  

Fotó: Force India F1 Team
Paul di Resta:
„Minden alkalommal nehéz messzemenő következtetéseket levonni egy pénteki napból. De a mai napon különböző programokon teszteltünk és megkaptuk azokat az adatokat, melyek a rövid és a hosszabb etaphoz kellenek. A hosszú etapon igen versenyképesnek tűnik az autó, de nem hiszem, hogy a rövidebb esetében ez reprezentatív lenne, miután mindkét körömön forgalomban voltam, és egy tiszta időt sem tudtam futni. Elégedett vagyok azzal, ahol most állunk, de még sok tennivalónk van az utolsó edzésen.”

Nicolas Hülkenberg:
„Nagyon elégedettnek érzem magam a mai napot illetően. Tavaly nem volt alkalmam ezen a pályán vezetni, így az első pár kör azzal telt el, hogy újra megtaláljam a ritmust. A programunkat sikeresen teljesítettük, és minden szükséges adatot megszereztünk a gumiabroncsokról. Az egyensúly egész jó, és összességében kényelmesen éreztem magam az autóban, szóval jó helyzetben vagyunk és készen állunk a folytatásra.”

Jules Bianchi:
„Ezek voltak az első tapasztalataim a pályán. Az első néhány kör nem volt könnyű, miközben próbáltam megszokni a pályát, amilyen gyorsan csak lehetséges. Mielőtt megérkeztem volna Koreába, sok videót megnéztem a ringről, de eltart egy bizonyos ideig, amíg felveszed a sebességet. Élveztem a munkát a csapattal, és nagyon élvezetes itt vezetni. Ez egy érdekes pálya, ahol mindenből van egy kicsi: nagy fékezési zónák, hosszú egyenesek, gyors és lassú kanyarok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING