Egy darabka történelem, illetve kicsi a világ – élménybeszámoló a szombati gokartról

Tóth Miklós ismét személyes beszámolót készített az aktuális gokart versenyről. Kesjár Csaba és a méltatlanul elfelejtett múlt.  

Fotó: gokartverseny.hu

Tekintettel arra, hogy életem során sokszor kerültem már-már túl szoros kapcsolatba Fortunával, nem kis bizakodással vártam szeptember 12-ét, hogy megtudjam, vajon sikerül-e a lehetetlen. Most a sokat akar a szarka és még egyéb közhelyek is beigazolódtak. Nincs akkora szerencse, ami megengedné, hogy ismételten sikerüljön megnyerni az indulási lehetőséget – ráadásul egy nagy múltú pályán. Nos, a dátum nem hozott eredményt, de 13-án már legalább megtudtam, hogy bebizonyosodott az, amit nem szerettem volna (azaz nem nyertem), de mégis reális lehet az indulás.
 
Valamikor délután szerettem volna rendet tenni az e-mail címek tömkelegében, amikor vizualizáltam testvérem (hogy a vezetéknév miért nem egyezik, lényegtelen) vigyorgó felkiáltójeles tárgy-sorait. Rövid volt és célra törő. Megnyertem! :D
 
Kitartott mellettem a Kalahári forróságban a lacházi futamon és megjött a kedve hozzá. Hogy a bevezetőben említett nőszemély ismét szerephez jusson, a testvéri szeretet jegyében persze nem én merültem fel opcióként, hanem egy közös barátunk, aki viszont olyan szinten az autósport megszállottja, hogy még ezzel sem lehettet megvesztegetni. Ő jól érzete magát a Renault családi népünnepélyén a Fortec Motorsport vendégeként. Így sikerült a lehetetlen, másodszor rajthoz állni.
 
Egy darabka történelem?
 
Hangár utca, Kőbánya Ring, meg kitudja mit aggattak erre a méltatlanul elfelejtett pályára, de szerintem illő a nevén nevezni: Kesjár Csaba Junior Kart Club Gokart Iskola
 
Annak idején számtalan kis versenyzőpalántát kineveltek ezen az aszfaltcsíkon, de a tanfolyam törzsét a nagyon szigorú elméleti oktatás adta. Nem volt olcsó, de szerintem sokan boldogan gondolnak vissza rá, és hasznát is veszik. Egy héttel ezelőtt Monza, előtte Spa, most pedig ez; tényleg elég jó hobby az autó-motorsporttal foglalkozni.
 
Amennyire nincs kihasználva a létesítmény, annyira hangulatos. Régi fotók, emlékek őrzik a régmúltat - még a melléképületekben is. Nagyon jó érzés volt.
 
Találtam egy hó eleji videót az egyik videómegosztón, így körülbelül tudtam, mire számíthatok. Nem csalódtam. Majdnem olyan érzés, mint egy hónappal ezelőtt. Nagy sebességű kanyar, mely tartalmaz még egy kis ívet, aminél már fékezni kell igen erőset, és még be is kéne fordulni szűken. Kell ennél több? Most is népes mezőny gyűlt össze, a rekord 18 induló volt. Nem használtuk ki a maximális szabadedzés lehetőségét, mert én már nagyjából tudtam mit várhatok, Viktor barátom pedig erőbeosztás végett tartalékolt. Érdekes volt, hogy itt nagyon pörögtek az események, nem volt üresjárat. Hamar lementek a gyakorlások, ki lehetett tapasztalni, hogy melyik gép mit bír. Az időmérőre kiválasztották a 2, illetve 3 legjobb gépet, amikkel szoros eredmények születtek, szinte mindegyik kategóriánál. Nem mehetek el amellett, hogy feltűnt egy tűzpiros overalos, még a jól menő időkből való Rossi-sisakos versenyző is. Ez önmagában nem lenne hír, de úgy már érdekesebb, hogy siket-néma volt. Erre sajnos sokan nem voltak tekintettel, és már Drákói szigorral akarták büntetni, mert nem jelent meg itt, vagy ott. Talán szólni kellett volna a társának! El nem tudom képzelni, milyen lehet tökéletes csendben ülni a gépben, fordulatszámot nem érzékelni. Minden elismerésem, mert látszott, hogy először indult, de becsületesen lenyomta a 15 percet, és érdekes módon Ő tökéletesen értelmezte a zászlójelzéseket. Respect!
 
Viktor megfogadta a tanácsomat és a Masters IV-ben indultunk. Ha csapatként nézzük magunkat, a 6. és a 10. helyről vártuk a repülőrajt elengedését. Más kategóriában indulók, akik figyelik a versenyeket, felhívták a figyelmemet a 7. helyről induló résztvevőre, aki szeretettel toligálja az előtte menőket, csak szabad legyen előtte az út. Gondoltam, ha egy körön sikerült megverni, most sem lesz nagy baj, és tudtam, hogy aki előttem megy, az minimum kettőt fog előzni a rajt után. Hogy ő mennyit ment előre, azt nem tudom, mert a rajt után egy nagyon dekoratív hölggyel voltam elfoglalva, aki a már említett nagyfékes kanyarnál ücsörgött. Hogy miért? A válasz rémegyszerű. Így van. A 7-es rögtön 6-os lett. Amíg a szántásból próbáltam visszatérni és újra a versenyre koncentrálni, illetve a vérnyomás szabályzót visszaállítani, megláttam magam előtt egy ismerős sisakot. Hát persze, hiszen Viktor az én első sisakomban harcolt. Harcolt, mert mint olvastam a kommenteket az előző írásomnál, tényleg nem hangzik el sehol, hogy azért pár apróság ajánlatos ehhez a sporthoz. Mivel mind a ketten jócskán 1,80 fölött karcolunk, a bordavédő a minimum, a kesztyű pedig a minimum mínusz 1. Rendes volt, mert elengedett, hogy bosszút állhassak, de beláttam, hogy értelmetlen. Legyünk divatosak, és dőljön el fehér asztalnál, öltönyben, ügyvéddel. Na jó, csak egy pár soros óvást nyújtottam be, és a minimum, amit reálisnak tartok, 30mp-es büntetés - csak hogy pár ponttal többet kaphassak. Nem számít, de azért van egy szabályzat, önérzet, had ne soroljam…
 
Viktor kezét megette a kormány, rajta kívül még egy kiálló volt. Ezt leszámítva tiszta futam volt. 20percig egymás lökősébe akasztott húskampóval menni úgy, hogy a vezető mögött három, négy versenyző várja a pillanatot, mindenkiből mosolygást és persze izgalmat váltott ki. A kategóriákban mindig van pár esélyes, ők tudták ezeket szolgálattani, de a középmezőny is tartogatott hasonlóakat.
 
Kissé hidegnek indult ez a nap, de a versenyre már kifejezetten jó idő lett.
 
Köszönjük a lehetőséget az F1-Live-nak.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING