Egy versenyzőt még Hamiltonnál is jobbnak láttak a szakértők Katarban

Lewis Hamilton a Brazíliában kapott 10-es osztályzatot követően 9.8-as pontszámmal távozott Katarból az F1.com szakértőinek értékelésén, a győzelemhez azonban ez sem volt elég. Nézzük, ki volt az a versenyző, aki nála is jobban teljesített!

Egy versenyzőt még Hamiltonnál is jobbnak láttak a szakértők Katarban

Az F1.com hat szakértője a hagyományoknak megfelelően 1-10-ig terjedő skálán értékelte a versenyzők legutóbbi teljesítményét. A hivatalos oldal a pontszámokat átlagolva egész éves statisztikát is vezet.

Bár Lewis Hamilton mind szombaton, mind vasárnap fölényesen győzött Katarban, a hétvége legjobbjának a bírák dobogóra hét év után visszatérő Fernando Alonsót látták. Az Alpine spanyol versenyzője a remek végeredménytől függetlenül rendkívül élvezte a vezetést a hétvégén. Teljesítményét a bírák tökéletes, 10-es értékeléssel díjazták, míg Hamilton 9.8-at kapott.

Még több F1 hír:

Az egykori csapattársak mögött a rajtbüntetést követő kármentést tökéletesen végrehajtó Max Verstappen (8.7) és az Alonso dobogós helyezését Perezzel szemben oroszlánként védő Esteban Ocon (8.5) végzett. A legjobb öt közé még a 6. helyen célba érő Lance Stroll (8.3) fért be.

A legjobb tízből a gyakori vendégek közül ezúttal kimaradt Kimi Räikkönen, Charles Leclerc, George Russell valamint Daniel Ricciardo is.

 

Az éves ranglistán böngészve érdekesség, hogy bár Hamilton 10-es és 9.8-as osztályzatot kapott az előző két versenyen, továbbra is csak holtversenyben áll a második helyen honfitársával, Lando Norrisszal (8.3). Max Verstappen év végi elsősége 8.9-es átlagával ezen a listán jóval bebiztosítottabbnak tűnik, mint a világbajnoki tabellán.

Az élmezőnyt Leclerc, majd szintén holtversenyben Gasly és Sainz követi, míg Fernando Alonso George Russell-lel megosztva a 7. helyre kapaszkodott fel. Sergio Perez az elmúlt hetekben mutatott jó formájának köszönhetően visszakapaszkodott a legjobb tíz közé.

Az idei év legjobb 10 versenyzője közül a szakértők pontszámai alapján olyan versenyzők hiányoznak, mint Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen vagy Sebastian Vettel.

Hamilton nem azért veszi le a lábát időnként a gázról, mert visszariadna a harctól

megosztás
hozzászólás
Sainz egy rádióhiba miatt nem ment ki időben a bokszba
Előző cikk

Sainz egy rádióhiba miatt nem ment ki időben a bokszba

Következő cikk

Horner: csak egy helyen voltunk hátrányban a Mercedesszel szemben Katarban

Horner: csak egy helyen voltunk hátrányban a Mercedesszel szemben Katarban
Hozzászólások betöltése