Egy utcai verseny Miamiban „csak a TV-ben lett volna szép”

Tom Garfinkel, ügyvezető igazgató szerint egy utcai verseny nem hozott volna elég izgalmat és előzést, ezáltal célszerűbbnek látták egy épített pályára vinni a Miami Nagydíjat.

Tom Garfinkel, Miami GP managing partner, and Prince Bernhard of Orange-Nassau on the grid

Tom Garfinkel, Miami GP managing partner, and Prince Bernhard of Orange-Nassau on the grid

Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 a következő szezonban először látogat el a floridai városba, a versenyhétvégét a vadonatúj Miami International Autodrome-on, a Hard Rock Stadion köré épített pályán rendezik meg. Mielőtt eldőlt, hogy az említett helyszínt megépítik, arról volt szó, hogy az esemény egy utcai futam lesz, amelyet a városközpontban rendeznek meg.

Tom Garfinkel, ügyvezető igazgató szerint ez volt az eredeti szándék és ezért tartott ilyen sokáig, mire megerősítették a futamot és örül, hogy végül egy ilyen pálya mellett döntöttek, mivel az utcán nem lett volna jó verseny. „A nagy dolgokhoz idő kell” - mondta az Auto Motor und Sportnak.

„Eredetileg megpróbáltunk egy Miami belvárosában elhelyezkedő pályát építeni, de ellenállás és korlátozások voltak az útvonal kialakításával kapcsolatban. A célunk az volt, hogy egy olyan versenypályát építsünk, ahol izgalmas futamokat élhetünk át. A belvárosi útvonal kevés előzési lehetőséget kínált volna. Csak a televízióban nézett volna ki jól” – érvelt az igazgató.

Még több F1 hír:

„Ezért eltartott egy ideig, amíg eljutottunk oda, ahol most építjük a pályát. Itt egy üres papírlapról tervezhetjük meg az egészet. Az is eltartott egy ideig, amíg minden engedélyt megszereztünk. Aztán ott volt a koronavírus. Ez további késedelmeket okozott” – folytatta.

Amikor a városvezetés megszavazta az év elején, hogy F1-es futamot rendezzenek, számos helyi lakos elégedetlen volt a döntéssel. Garfinkel szerint azonban Miami lakosai pozitívan állnak az eseményhez és megértik, hogy ez jót tesz a városnak. „Az emberek rendkívül lelkesek. Volt időnk felkészíteni őket rá" - mondta.

 

„Óriási a motorsport-kultúra ebben a városban. Voltak már IndyCar-futamok Miamiban korábban is. Nincs messze Homesteadtől. Sok autóversenyző, például Emerson Fittipaldi vagy Juan Pablo Montoya is itt él. Az emberek megértik, hogy mit jelent egy olyan világesemény, mint egy nagydíj Miamiban kerül megrendezésre. Gazdasági szempontból és a figyelem értéke szempontjából is” – zárta gondolatait az igazgató.

Így szeretne az F1 teljes mértékben fenntartható üzemanyagot létrehozni (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: a „nagyon gyors referenciát jelentő” Ocon segített az F1-es visszarázódásban
Következő cikk Ezzel a különleges festéssel áll rajthoz a Red Bull a Török Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország