Egy újabb versenyző, aki a Ferrarinál köthetett volna ki, de végül nem lett belőle semmi
A korábbi Forma–1-es pilóta, Alexander Wurz felfedte, hogy az 1990-es évek végén a Ferrari pilótája is lehetett volna, de ahogy oly sok esetben, bizonyos okokból ez a házasság sem valósult meg.
Wurz sokra tartott versenyző volt 1998-ban, hiszen az akkori két élcsapat, a Ferrari és a McLaren mögött gyakran ő tűnt fel a Benettonnal, az idény felénél pedig az ötödik helyen volt az egyéni tabellán. Ez a teljesítmény pedig felkeltette a vörösök érdeklődését.
Az osztrákot ugyanakkor meglepte, hogy a maranellóiak őt szeretnék, már csak azért is, mert nagy volt a titokzatosság a megkeresés körül. „Kaptam egy hívást valakitől, akit nem ismertem. Nem is fedte fel a kilétét.” Az viszont világos volt Wurz számára, hogy milyen lépéseket kell követnie.
„Mondta, hogy menjek el az autópálya egyik benzinkútjához, parkoljak le és szálljak be egy másik autóba. A végén Jean Todt privát villájában kötöttem ki.” A dolgok pedig ezután váltak igazán komollyá. „Megkérdezte tőlem, hogy mi a helyzet a szerződésemmel. Nagyon érdeklődtek irántam, mert úgy érezték, vérfrissítésre van szükségük.”
Wurz, aki 24 esztendős volt akkor, minden valószínűség szerint Eddie Irvine helyét vehette volna át a Ferrarinál, de ez végül nem valósult meg. Hogy miért nem, arról az ORF kérdezte őt. „Mert azt mondtam, szerződésem van a Benettonnal. Hittem Flavio Briatoréban.”
A GPDA jelenlegi társelnöke aztán elég pocsék második félévet teljesített 1998-ban, hiszen nem tudott már több pontot szerezni, emiatt pedig Todték sem akarták már őt a csapatukba, így a tárgyalások megszakadtak. A Ferrari 1999-ben is Michael Schumacherrel és Irvine-nal állt fel a rajtrácsra, de 2000-re aztán Rubens Barrichellót választották a német bajnok mellé.
Todt nemrég arról nyilatkozott, szerinte 2024-ben folytatódhat-e a Red Bull dominanciája, példaként pedig a saját csapatát hozta fel.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.