BRÉKING

Egy újabb szerencsétlen nap a Red Bullnál: Megint a Renault

A Red Bull Racing nem zárt valami produktív napot kedden, miután motort kellett cserélniük, ami rengeteg időt elvett tőlük.

Az RB11-es versenygépet Daniel Ricciardo vitte pályára kedden, de sokáig nem jutott, hiszen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy motort kell cserélniük a szerelőknek. Hétfőn pedig egy sérült szárny miatt nem tudott a csapat ideális munkát végezni.

Ricciardo végül 48 megtett körig jutott és a 7. helyen fejezte be a napot.

Daniel Ricciardo

„Sajnos hamar nyilvánvalóvá vált, hogy motort kell cserélnünk, ami az erőforrás bonyolultsága és összetettsége miatt még mindig sok időt vesz igénybe. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nap elején keletkezett a probléma, így volt időnk arra, hogy mindent a helyére tegyünk és visszatérjünk a pályára.”

„Összességében azonban nem volt túl rossz ez a mai nap, hiszen relatíve sokat tanultunk az autóról és a Renault motorjáról is, ami sok frissítésen esett át. Nem esünk pánikba, és messze előrébb tartunk, mint tavaly ilyenkor, ami mindennél fontosabb.”

„Persze mindig ideálisabb lenne több kört futnunk, de ez egy ilyen helyzet. Azt pedig nem tudjuk, hogy hol állunk a többiekhez képest. A Ferrari láthatóan jól megy, és a Mercedes is, de senkinek sem ismerjük a pontos programját, az üzemanyag-terhelést, valamint még nagyon sokat fog változni az autó a kezdésig. Barcelonában már többet fogunk tudni, ami egy olyan helyszín, ahol minden évben versenyzünk.”

„Van még időnk, de bízom benne, hogy innentől kezdve tiszta napjaink lesznek.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkonen köszöni a csapatnak a jó csomagot
Következő cikk Massa már nem „szűz”, megvolt az első teszt a Williams új gépével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország