Forma-1 Brit Nagydíj

Egy új F1-es első szárnytól vár áttörést a Mercedes

A Mercedes még nem adja fel a reményt, hogy idén legyőzheti önerőből a Red Bullt, ehhez pedig egy új első szárnytól várnak áttörést a 2023-as Forma-1-es autójuk teljesítményével kapcsolatban.

George Russell, Mercedes F1 W14

Miközben a Red Bull az eddigi összes 2023-as Forma-1-es versenyt megnyerte, a Ferrari és a Mercedes még nem adta fel a reményt, hogy az idei F1-es autóikat olyan szintre tudják fejleszteni az idei szezonban, hogy legyőzzék az energiaitalos csapatot és Max Verstappent.

Ennek két oka is van: először is, mindkét csapatnak igen megalázó lenne, ha a 22-0-ra kapnának ki a Red Bulltól, még a Mercedes legdominánsabb évében, 2016-ban is sikerült két futamgyőzelmet összehoznia a Red Bullnak. Másrészt viszont mindkét csapat arra törekszik, hogy minél több elemet élesben is kipróbáljanak a 2024-es szezon előtt, amikor reményeik szerint újult erővel vehetik fel a harcot a Red Bull-lal.

A Ferrari egy új padlólemezzel, első szárnnyal készült az Osztrák Nagydíjra, Silverstone-ra pedig módosítanak az autó diffúzorán is, míg a Mercedes egy új első szárnnyal készül a Brit Nagydíjra.

„Jönnek még fejlesztéseink, a Brit Nagydíjon egy új első szárny kerül az autónkra” – erősítette meg Andrew Shovlin, a Mercedes pályamenti operációját összefogó mérnök.

„Az új szárny remélhetőleg közelebb visz majd minket az élmezőnyhöz, és nem vehetjük figyelmen kívül azt sem, hogy a pálya vonalvezetése valószínűleg kedvezni fog az autónknak Ausztriához képest” – mondta Shovlin, aki azt is elismerte, hogy a felzárkózásukat nehezíti, hogy nem egyértelműen övék a második leggyorsabb autó, és már a McLaren is közel az ő szintjükön van.

„Tudjuk, hogy mennyire nehéz közel kerülni Maxhoz a Red Bullban, amiért meg kell harcolnunk a Ferrarival, az Aston Martinnal, és úgy tűnik, hogy most már a McLarennel is. Ettől függetlenül mindent ki akarunk hozni az autónkból, és ez remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy jó versenyünk legyen.”

Ha pedig a második helyért folytatott csatát megnyerik, akkor a Mercedes azt is elképzelhetőnek tartja, hogy még idén befogják a Red Bullt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso vagány sisakfestéssel indul a Brit Nagydíjon (képek)
Következő cikk "Tipikus Toto..." - Horner válaszolt Wolffnak motorügyben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország