Egy új csapat épülhet Raikkönen köré a Ferrarinál

Kimi Räikkönen egy új mérnöki és szerelői gárdával kezdheti meg a 2015-ös szezont, miután a finn „Jégember” nagyon sokat szenvedett az idei bajnokságban.

2007 Forma-1 bajnoka tudta, hogy egy nagyon nehéz kaland vár rá, lévén, hogy a Ferrari az elmúlt években rendre csak szenvedett és nem utolsó sorban Fernando Alonso lett az új csapattársam, akit minden idők egyik legjobbjának tartanak.

Räikkönen a vártnál is többet szenvedett, ami néhány rajongót is elbizonytalanított, annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan Alonso köré épült a csapat, akárcsak az F14-T.

Kiminek gyakorlatilag egy tiszta hétvégéje sem volt, miközben Fernando messze többet volt képes kihozni az autójából, ami a pontkülönbségekben is nagyon jól látszott. Soha ezelőtt nem kapott ekkora verést a finn, mint idén a kétszeres spanyol világbajnoktól, aki jövőre már a McLaren-Hondával szállhat harcba többek között a korábbi csapattársa ellen.

A finn rendre azt hangsúlyozta, hogy nem érdekli a nagy pontkülönbség, mivel amúgy sem tudott harcban lenni a bajnoki címért a Ferrarival és számára csak ez számít.

#t=2583

2015-ben komoly változások lesznek Maranellóban, ahol már egy ideje Sebastian Vettel is megkezdte a munkát. Ezek a változások természetesen Räikkönent is érinteni fogják, aki egy részben új csapattal kezdheti majd meg a munkát a következő évben, miután ő és a vezetőség sem volt elégedett 2014-ben.

Ez a részben új csapat más mérnököket és szerelőket jelent, akik közül többen újonnan érkezettek, közvetlen az olyan riválisoktól, mint a McLaren, a Mercedes, vagy épp a Red Bull.

A finn számára azonban a legfontosabb az lesz, hogy a 2015-ös autó jobban feküdjön számára, ami a hírek szerint még gyengébb lehet, mint az idei… Ennek ellenére Räikkönen biztos benne, hogy a következő év sikeresebb lesz számára.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING