Egy történelmi pillanat: James Hunt 1976-ban ezen a napon lett a Forma-1 új bajnoka

Egy történelmi pillanat: James Hunt 1976-ban ezen a napon lett a Forma-1 új bajnoka

James Hunt neve még a mai fiatal generáció számára is ismerős lehet, hiszen időről időre előkerül a poros padlásról annak a bizonyos 1976-os idénynek a felvételei, ami örökre beírta magát a történelemkönyvekbe.

James elsősorban a kicsapongó és rendkívül laza életviteléről, stílusáról volt híres az 1976-os bajnoki címének megszerzése mellett. A pályafutása nem volt túl hosszú a Forma-1-ben, de azt sem mondhatnánk, hogy túl rövid…

Hunt 1973 és 1979 között versenyezett a királykategóriában, miközben olyan csapatoknak dolgozhatott, mint a Hesketh, a McLaren és a Wolf. Ezen időszak alatt összesen 92 startnál állt ott. A neve mellett 10 győzelem, 23 dobogós helyezés, 179 bajnoki pont, 14 rajtelsőség, 8 leggyorsabb kör, 46 kiesés és 179 bajnoki pont szerepel, miközben 666 körön át autózott az élen.

Hunt az 1973-as Monacói Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, a szezon második felében. Már az első idényében letette a névjegyét, amikor is Hollandiában a harmadik, míg Amerikában a második helyen ért célba a Hesketh Racing színeiben.

MOTORSPORT / JAMES HUNT

Az 1974-es szezonban gyakorlatilag többet volt a pályán kívül, mint azon a kieséseinek köszönhetően. Amikor azonban be tudta fejezni az adott versenyt, rendre dobogóra állhatott. Akárcsak 1973-ban, amikor is szintén 8. lett a végelszámolásnál.

Az 1975-ös szezon meghozta a nagy áttörést számára, és noha zsinórban ötször is kiesett, Hollandiában nyerni tudott és végül 4. lett a bajnokságban.

1976-ra a McLarenhez került, de azelőtt úgy tűnt, hogy ülés nélkül marad. A vezetőség végül kockáztatott és leszerződtette a balhés brit pilótát.

A szezont Brazíliában rögtön egy kieséssel kezdte, majd jöttek a dobogós helyezések, a győzelmek és az újabb kiesések. Mindeközben közte és Niki Lauda között egy olyasfajta rivalizálás alakult ki, amire a mai napig csupán egy példa lehet: Ayrton Senna-Alain Prost.

F1 ARCHIVE - LAUDA and HUNT rivalry 1976

Lauda az 1976-os Német Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett, és úgy tűnt, számára akkor ott véget ért a szezon és talán a pályafutása is az égési sérülései miatt. Az osztrák a csodával határos módon csak két versenyt hagyott ki, és az Olasz Nagydíjon már ismét a Ferrari volánja mögött ült, miközben Ausztriában és Hollandiában fontos pontokat gyűjtött a riválisa. Az osztrák elmondása szerint ezek a Hunt-sikerek adtak neki igazán erőt ahhoz, hogy nagyon hamar visszatérjen, noha hihetetlen fájdalmakat élt át.

Majd következett a mindent eldöntő Japán Nagydíj, a szezon utolsó versenyhétvégéje. Az időmérő edzésen Mario Andretti volt a leggyorsabb a Lotussszal, közvetlen a McLaren brit versenyzője és bajnokaspiránsa előtt. A harmadik leggyorsabb időt pedig Lauda autózta.

Vasárnap mostoha körülmények között kellett versenyezniük a pilótáknak, ami közel sem volt életbiztosítás számukra. Már csak 8 kör volt hátra a versenyből, amikor Huntnak ki kellett állnia a bokszba a rossz guminyomás miatt. James belül egyszerre forrt a dühtől és vált nyugodttá, ahogy visszatért a pályára. Ekkor csak az 5. helyen autózott, ami nem lett volna elegendő ahhoz, hogy megnyerje a címet. Az utolsó 8 körben azonban mindent feltett egy lapra és hihetetlen tempót ment, aminek egy 3. hely és egy világbajnoki cím lett a vége, hiszen Lauda kiállt a Ferrarival. Az osztrák utólag elmondta, féltette az életét és nem akarta kockáztatni azt egy cím miatt.

Érdekességek az 1976-os Japán Nagydíjról

ez volt a Forma-1 történetének 280. nagydíja

ez volt Andretti 2. rajtelsősége

ez volt a Lotus 68. rajtelsősége

ez volt a Ford-Cosworth 81. rajtelsősége motorgyártóként

a verseny átlagsebessége 215.644 km/óra volt

ezen a napon lett bajnok Hunt

ez volt Andretti 2. győzelme

ez volt Hasemi első és egyetlen leggyorsabb köre

ez volt a Lotus 55. győzelme

ez volt a Kojima első és egyetlen leggyorsabb köre a versenyeken

ez volt a Ford-Cosworth 96. győzelme motorgyártóként

James stílusosan erre azt válaszolta, maximálisan tiszteli Nikit, de ő vele ellentétben még soha nem nyert bajnokságot, így készen állt arra, hogy esetlegesen egy súlyos balesetet szenvedjen, ha úgy alakul.

Kettejük kapcsolata egyszerre volt idilli és barátságtalan. Az osztrák elmondása szerint titkon mindig a kedvence volt a brit, akit sokszor utált is a stílusa és a húzásai miatt.

Hunt három esztendővel később visszavonult, de Laudával ellentétben már nem lett újra bajnok. 1980-ban csatlakozott a BBC televízióhoz, mint F1-es szakkommentátor, ahol Murray Walker mellett dolgozhatott, aki szintén hatalmas név a sportban. 1993-ig volt tagja a stábnak, amikor tragikus hirtelenséggel elhunyt. Mindössze 45 esztendős volt, amikor elvitte a szívroham a wimbledoni otthonában.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők James Hunt , Niki Lauda
Cikk típusa BRÉKING