BRÉKING

Egy szomorú nap a Forma-1-ben: Mika Hakkinen utolsó versenye

2001-ben ezen a napon teljesítette utolsó versenyét a finn világbajnok, aki akkor még nem gondolta véglegesnek a távozást. Sajnos végül az lett…

Mika Häkkinen egy újabb nagy név a Forma-1 történetében, akit minden idők legjobbjai közé sorolnak, talán nem is érdemtelenül…

Häkkinen 1991 és 2001 között versenyezett a Forma-1-ben, miközben két világbajnoki címet, 20 győzelmet, 51 dobogós helyezést, 420 bajnoki pontot, 26 rajtelsőséget és 25 leggyorsabb kört szerzett, amivel végleg beírta magát a históriás könyvekbe.

Az F1-es pályafutását a Team Lotus színeiben kezdte. A legjobb eredménye a sok kiesés mellett egy 5. hely volt San Marinóban. Ez volt az egyetlen pontszerzése 1991-ben. 1992-ben már két negyedik helyet is szerzett a 3.5 literes V8-as Ford motorral felszerelt versenygép volánja mögött. Az idény végén 8. lett 11 megszerzett egységgel a neve mellett.

1993-ra a McLarenhez szerződött, amit egészen a visszavonulásának napjáig nem is hagyott el. Az első közös évükben csak az utolsó három futamon állt rajthoz a finn, aki Japánban megszerezte élete első dobogóját, míg Portugáliában és Ausztráliában kiesett.

MOTORSPORT / MIKA HAKKINEN

Az 1994-es év már egy teljes F1-es szezont hozott számára. Abban az idényben egészen a 4. helyig repült, de a legjobb eredménye még mindig csak egy második hely volt azon a bizonyos Belga Nagydíjon.

1995 és 1997 között nem tudott harcban lenni a címért, de az 1997-es évadzáró Európai Nagydíjon végre megszerezte élete első győzelmét. Majd következett az 1998-as és az 1999-es kiírás, amit sikerült megnyernie, miközben sorra a dobogó legfelső fokán pezsgőzhetett a McLarennel.

2000-ben újabb címvédésre készült, de Michael Schumacher és a Ferrari közbeszólt. A német legenda 108 ponttal megnyerte a bajnokságot, addig Häkkinen csak 89 egységet gyűjtött a második helyen.

2001 volt az utolsó év, amikor részt vett a Forma-1 küzdelmeiben. Abban a szezonban csak kétszer tudott nyerni: Brit Nagydíj, Amerikai Nagydíj. A címtől ezúttal még messzebb volt, és 5. lett. Az utolsó versenyen a 4. helyen intették le Japánban.

F1 JAPAN 2001

Häkkinen eredetileg nem véglegesen gondolta a visszavonulását, de sajnálatos módon azzá vált, és soha nem tért már vissza, pedig rengeteg szurkoló szerette volna. Mika egyszerűen belefáradt a küzdelmekbe és kiégettnek érezte magát.

2005-ben újra aktív versenyzőként láthattuk őt. Sok más ex-F1-es társához hasonlóan a DTM-ben próbált szerencsét. A legjobb idényét az első szezonjában teljesítette a Mercedesszel, amikor 5. lett. 2006-ban 6., addig 2007-ben 8. lett. Összesen három versenyt nyert ebben a sorozatban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne a legjobb versenyző a piacon, mégis ülés nélkül marad a Forma-1-ben?
Következő cikk Egy F1-es pilóta, aki sokkal többre volt hivatott: Jean Alesi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország