Egy „régi trükkel” hagyja állva a Red Bull az egyenesben a többieket – német sajtó

A német Auto Motor und Sport szerint a Red Bull autója képes arra, hogy magas tempónál alacsonyabbra engedje a kocsi padlólemezét, ami magyarázattal szolgálhat az egyenesbeli erőfölényükre.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Miután megfordította a Ferrari szezon eleji dominanciáját, a Red Bull mind a versenyzői, mind a konstruktőri bajnokságot megnyerte már gyakorlatilag, mivel 104, illetve 137 ponttal vezet, az RB18-as pedig bizonyította, hogy a legjobb teljesítményt nyújtó autó a rajtrácson.

Más csapatok azonban mind a Ferrarit, mind a Red Bullt azzal vádolták, hogy „flexibilis-padlólemezt" használnak, aminek a nyári szünetet követően az FIA technikai direktívája vetett véget, most pedig egy jelentés szerint szerint az RB18-as padlójának viselkedése a csapat erősségének egyik legnagyobb titka.

Az aktív felfüggesztést 1994-ben betiltották az F1-ben, de az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy a Red Bullnak sikerült hasonló hatást elérnie a hagyományos lengéscsillapítók és rugók használatával. A beszámoló szerint a Mercedes egyik mérnöke az AMuS-nak elmondta, hogy „a Red Bullnak van a legnagyobb hasmagassága hátul álló helyzetben, és a legkisebb nagy sebességnél.

„Egy hagyományos futóművel ilyesmit csinálni helyet és súlyt vesz igénybe. Nekik sem az egyik, sem a másikkal nincs problémájuk.” Ez is egy lehetséges magyarázat lehet arra, hogy a Red Bull miért küzdött a szezon elején a súlykorláttal, hiszen könnyebb leadni a súlyt, mint utólag átalakítani a futóművet.

Még több F1 hír:

Az idei 17 futamból kilencen a Red Bull volt a leggyorsabb a végsebesség tekintetében, ami, figyelembe véve, hogy gyakran az élen mentek, és nem élvezték a DRS előnyeit, lenyűgöző teljesítmény. Ezen a téren csak a Williams tudja tartani a lépést, de míg az FW44-nek van a legalacsonyabb leszorítóereje a rajtrácson, addig a Red Bullnak az egyik legnagyobb.

A Szingapúri Nagydíjon Max Verstappen volt messze a leggyorsabb pilóta annak ellenére, hogy gyakran dugóba került. A négy sebességmérőn 5,5 és 7,9 km/óra között volt gyorsabb a Ferrarinál, míg a Mercedes előtt 4,8 és 6,7 km/óra között volt az előny.

Ezt a versenyzők is észrevették, Sebastian Vettel, aki Szingapúrban rövid ideig védekezett Verstappen ellen, azt mondta, hogy a Red Bull ellen „nem lehet védekezni". „Leengedi a hátulját és elrepül melletted" - magyarázta Vettel. Charles Leclerc is hasonlóan nyilatkozott, kijelentve: „Ez nem csak az aerodinamikáról szól. Valami mechanikus dolog van mögötte".

Augusztusban arról szóltak a hírek, hogy a Red Bull egy könnyebb futóművet készít, de mivel már csak öt futam van hátra a 2022-es szezonból, ez nem valósult meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: Végeztünk az újoncokkal!
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Japán Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország