Egy nagyon erős McLaren érkezhet meg Malajziába (Frissítve)

Egy nagyon erős McLaren érkezhet meg Malajziába (Frissítve)

Jenson Button és Kevin Magnussen is reményteljesen nyilatkozott a 2014-es szezon második versenye előtt, mely Malajziában lesz.

Jenson Button

Ausztrália egy olyan verseny volt a csapat számára, mely mindenkire motiválóan hatott, bár még mindig sok tennivalónk van. Ugyanakkor úgy érezzük, mintha már befordultunk volna a kanyarba, miközben egy olyan autónk van, amivel valóban képesek vagyunk dolgozni a szezon során.

Fontos, hogy folyamatosan fejlesszük az autónkat, és vittünk is néhány hasznos fejlesztést Melbourne-be. Biztató volt látni azt, hogy ezek azonnal működtek, de fontos, hogy folyamatosan újabb és újabb elemekkel álljunk elő, különösen ezekre a versenyekre, ahol nehezebb új alkatrészekkel dolgozni a távolság miatt.

Sepang egy nagyszerű pálya a versenyzők szempontjából, és ez még akkor is igaz, ha nincs meg az a bizonyos leszorító erő, amit akarsz. Egyensúlyra és vezethetőségre van szükséged ahhoz, hogy az autó működjön. Ha ez megvan, akkor nagyon bizakodhatsz, mivel így az edzések, az időmérő és a futam ideje alatt a maximumot hozhatod ki az autóból.

Még, ha nem is tudjuk tartani a tempót a legjobbakkal, egy olyan autóra van szükségünk, mely minden szektorban versenyképes tud lenni, és ez az, ami egyértelműen számít.

Kevin Magnussen

Nem volt igazán időnk a pihenésre Ausztrália óta. Jenson és én is visszatértem Európába, ahol eltöltöttünk pár napot a főhadiszálláson. Értékeltük az Ausztráliában mutatott teljesítményünket, és folytattuk a felkészülést Malajziára.

Ugyanígy tettek a tervezők és a mérnökök is, akik nagyon keményen dolgoznak. Ausztráliában megmutattuk, hogy képesek vagyunk sok pontot szerezni, ha az autó megbízható, és most arról is meg kell győződnünk, hogy az új alkatrészekkel gyorsak, ha nem gyorsabbak leszünk, mint a riválisaink.

Sepang egy egészen más típusú pálya, mint az Albert park. Melbourne a lassú kanyarokról és a mechanikai egyensúlyról szólt, míg Malajziában egy igazi nagy sebességű pályával találkozunk majd, ahol a kanyarok sokkal gyorsabbak, és több lesz a hangsúly az aerodinamikai teljesítményen.

Azt hiszem, ez keményebb lesz, mint Ausztráliában, köszönhetően a környezet hőmérsékletének, melyek nagy kihívást jelentenek a versenyzők számára. Ezzel együtt a magasabb hőmérséklet a gumik munkáját is megnehezíti. A célom az lesz, hogy több pontot gyűjtsek, de az összhang is nagyon fontos, így a tanulás és a fejlődés sem maradhat el. Nagyon várom már ezt, és fantasztikus érzés vezetni az autót. Remélem, hogy egy jó hétvégében lesz részünk.

Eric Boullier

Tény, hogy vezetjük a konstruktőri bajnokságot egy futam után, mely mögött kemény munka és egy sikerre éhes szervezet áll. Melbourne-ben nem a miénk volt a legerősebb autó, de nagyszerűen kezeltük a versenyt, és mindkét autónk esetében tökéletesen hajtottuk végre a stratégiánkat. Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy Jenson és Kevin is végig hibátlanul végezte a munkáját, valamint a mérnökök és a szerelők gondoskodtak arról, hogy az autó csak minimális problémákkal találja szembe magát a hétvége ideje alatt.

Malajziában a cél az lesz, hogy megerősítsük a jelenlegi pozíciónkat és szükségünk van arra, hogy közelebb kerüljünk az első helyekhez. Ennek érdekében agresszíven fejlesztünk, és folyamatosan új alkatrészekkel állunk majd elő. A sebesség azonban mit sem ér, ha a megbízhatóság nincs meg. A másik célunk az, hogy ezek a dolgok a helyükre kerüljenek és mindkét autónk gond nélkül körözgessen a hétvége folyamán.

A gyárban keményen dolgozunk a finomításokon, mert a folyamatos fejlesztési csata határozhatja meg a végeredményt. A szélcsatornánkban több olyan dolog is van, mely meghatározó lehet, és a célunk az, hogy ezeket meg is valósítsuk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Kevin Magnussen
Cikk típusa BRÉKING