Egy lépéssel közelebb a madridi futam, nemsokára megszülethet a megállapodás

Úgy tűnik, a Madridi Nagydíj megvalósulása egy lépéssel közelebb van, miután a tervezett helyszín főnöke azt mondta, hogy nemsokára alá is írhatják a megállapodást az F1-gyel.

Gilles Villeneuve, Ferrari; Jacques Laffite, Ligier; John Watson, McLaren; Carlos Reutemann, Williams

Az állítást csütörtökön tette José Vicente de los Mozos, a spanyol főváros északkeleti részén található IFEMA Madrid végrehajtó bizottságának elnöke. Az 1991-ben megnyílt IFEMA egy fontos konferencia- és kiállítási központtá vált, és rajta, valamint körülötte van elég szabad terület ahhoz, hogy létrehozzanak egy versenypályát.

Ez az a központ, ahol március óta az F1 Exhibition is található, így ez segített a városnak közelebb hozni egy esetleges futam megvalósítását. „Tudom, hogy mikor fogjuk aláírni, és hogy mikor lép érvénybe” – nyilatkozta De los Mozos az Europa Press hírei szerint.

„Követtük a számunkra kijelölt utat. A Spanyol Automobil Szövetséget már az első pillanatban értesítettük, most pedig előrehaladott állapotban járunk a szerződéssel.” Emellett arra is kitért, hogy az esemény 500 millió eurót hozna a régiónak, és az „nemcsak egy futam, hanem egy igazi élmény lenne, a legjobb Európában”.

Barcelonának eközben 2026-ig van szerződése a Spanyol Nagydíjra, egyelőre pedig nem tudni, hogy Madrid idővel átvenné-e ezt a címet, vagy külön szerepelne a programban Madridi Nagydíjként. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója nemrég érdekes módon azonban nem látott sok esélyt arra, hogy a közeljövőben legyen futam a fővárosban.

Korábban Spanyolországban már rendeztek egy évben két versenyt, de Domenicali szerint ez manapság már nem megoldható, mivel a sport igazán globálissá vált. Spanyol futamot egyébként már rendeztek korábban Madrid közelében, méghozzá Jaramában, az új helyszín azonban igazi városi aszfaltcsík lenne.

Hogy ebből ténylegesen lesz-e valami, az persze még kérdéses, de ha hihetünk az úriember szavainak, akkor valóban megvalósulhat a Madridi Nagydíj terve, már amennyiben találnak neki helyet a már így is zsúfoltnak tűnő, 24 versenyes naptárban.

Erről egyébként a csapatvezetők úgy vélik, hogy az F1 már elérte a maximális számot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc-nek tetszik az APX GP „nyílt” hozzáállása a Forma–1-hez
Következő cikk A McLaren-vezér szerint ennek a "fantasztikus srácnak" köszönhetik a sikereiket

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország