BRÉKING

Egy kis levegőváltozás kell Raikkönennek és újra a régi lesz?

A Ferrarinak hamarosan meg kell hozni egy döntést, mely nagyban befolyásolhatja a finn „Jégember” munkáját a Forma-1-ben.

Kimi Räikkönen idén eddig csak szenvedett a versenyeken. Fernando Alonso alatt a Ferrari messze megbízhatóbban működik, miközben a spanyol köré lett megépítve az F14-T. A „Jégember” ellen szól azonban az, hogy már több mint fél éve dolgozik ezzel az autóval, és nem igazán tudott előrelépni vele.

2007 bajnoka a Lotusnál relatíve nagyon szabad életet élhetett, amit a Ferrarinál már nem tehet meg. Igaz, a briteknél sem versenyezhetett más sorozatokban az F1 mellett, különösen azután, hogy Robert Kubicának egy súlyos ralis balesetnek köszönhetően kellett kiszállnia a sportból.

A finn már többször hangsúlyozta, hogy az F1 mellett más autókat is vezetne a szüneteiben, de ezek a lehetőségek nem megengedettek számára, mivel a csapat és a szponzorok nagyban korlátozzák őt. Hamarosan azonban a Ferrari meghozhat egy fontos döntést és az F1 mellett akár más sorozatokban is vendégszerepelhet a sztárpilóta, amivel a munkamorálja is sokkal jobb lehetne.

A rallycross olyasvalami, ami nagyon érdekli Kimit.

„A rallycrosst nagyon jó lenne kipróbálni. Nagy mókának tűnik ez az egész, és hasonlít a ralihoz, de itt test a test ellen küzdenek. Természetesen a ralit is nagyon élvezem, ami egy rendkívül nehéz sport, és egyúttal egy jó kihívás is. Jó különböző dolgokat kipróbálni, mert mindig tanul valamit az ember, valamint remek móka is egyben.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Később a Le Mans szintén opció lehet számára, és Fernando Alonsóhoz hasonlóan ő is rajthoz szeretne állni a legendás 24 órás viadalon.

„Nyilvánvalóan élvezem a versenyzést és a Le Mans-i 24 órás verseny az egyik olyan dolog, ami a listám élén szerepelne, mert ez egy híres viadal. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de biztosan érdekelt lennék ebben a versenyzésben.” - tette hozzá a brit Autosport lap hasábjain.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A legtöbb F1-es versenyző ellene van az új biztonsági autós fázisnak: Hülyeség az egész?
Következő cikk Nem mondhatod Raikkönennek, hogy változzon meg - Rosberg jobb csomag, mint Hamilton

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország