Egy-két éven belül érkezhet az első kínai F1-es csapat?!

Egy-két éven belül érkezhet az első kínai F1-es csapat?!

Állítja Wei Di, aki Kína autó- és motorsportért felelős adminisztrációjánál dolgozik igazgatóként. Azt nem árulta el, hogy kik állnak a projekt mögött, de biztos benne, hogy hamarosan kínai csapattal bővülhet a sport.

Di az autó- és motorsporttal foglalkozó adminisztrációs központ igazgatója, és Joe Saward újságíró idézte a szavait, miszerint egy kínai csoport azon van, hogy megvegyen egy F1-es csapatot, "és az elkövetkező egy vagy két éven belül Kína saját F1-es csapattal fog rendelkezni". Azt nem árulta el, ki áll az ötlet mögött.

Az általa vezetett szervezetet az állam működteti, és része a Federation of Automobile Sportsnak (FASC), a kínai autósport szövetségnek is. Utóbbi az FIA-vel is szoros kapcsolatot ápol. 2002-ben alapították azzal a céllal, hogy autó- és motorsport eseményeket szervezzenek, igazgassanak és promótáljanak Kínában.

//

Post by www.f1-live.hu.

Az Állami Tanács ma bejelentette, az a céljuk, hogy 2025-re 813 milliárdos iparágat faragjanak a motorsportból. Mindezt azzal, hogy növelik a foglalkoztatottságot és a hazai fogyasztást. Ösztönözni fogják a magánbefektetéseket, új sportlétesítményeket építenek majd, a kormány is támogatja a szektort. Mindez része az "új gazdaság" tervnek, amivel el akarnak mozdulni a nehézipar által dominált irányról.

A Haas F1 Team 2016-ban debütál a Ferrari technikai támogatásával, míg a Caterham és a Marussia sorsa erősen kérdéses. A Sauber szintén befektetőkkel tárgyal, így a kínai vevők bőven tudnak válogatni a jelenlegi rajtrácsról, amennyiben nem nulláról akarnak építkezni.

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING