BRÉKING

Egy igazi klasszikus: Vettel a füvön előzi meg Alonsót

Ekkor Fernando Alonso még sokkal jobb pozíciókért harcolhatott a Ferrarival, miközben Sebastian Vettel a Red Bull versenyzőjeként sorra nyerte meg a bajnokságokat.

Signature Monza kerbs

Signature Monza kerbs

Ezen a hétvégén sem maradunk Forma-1 nélkül, ráadásul Spa-Francorchamps után egy újabb legendás helyszín látja vendégül a királykategória mezőnyét. Az olaszországi Monza hatalmas név az F1-ben, egyértelműen az egyik legnagyobb, mely a kezdetek óta jelen van a sportban.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

A pálya ikonikus, ahol az előzés nem lehet gond a hosszú egyenesek miatt. Az évtizedek alatt már számtalan szép és látványos manővert láthattunk, amikre mindig is emlékezni fogunk. Nos, most épp egy ilyet szeretnénk nektek bemutatni, ami klasszikus marad!

A 2011-es Olasz Nagydíjig utazunk vissza a közel 5,8 kilométeres versenypályán. Vettel és Alonso már a negyedik körben egymásra talált, megküzdvén a legjobb helyekért. A német pilóta a Red Bull, míg a spanyol sztár a Ferrari színeiben indult.

A támadó fél Vettel volt, aki alatt ismét csak egy világbajnok gépezet működött, mely a Renault motorral sorra halmozta a nagyobbnál nagyobb sikereket. Sebastian a pálya egyik legneccesebb pontján előzött, ráadásul mindezt a fűre hajtva tette meg. Fernando megpróbálta kiterelni a riválisát, de nem járt sikerrel.

AZ ELŐZÉSRŐL KÉSZÜLT HIVATALOS ONBOARD VIDEÓT EZEN A LINKEN KERESZTÜL ÉRHETITEK EL!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egészen valószínűtlen volt Ricciardo dobogója Spában
Következő cikk Räikkönen még soha nem nyert Monzában: Vettel és Hamilton negyedszerre?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország