Egy hihetetlen év a Forma-1-ben: három bajnok a falban

Az 1999-es Kanadai Nagydíjon négyen is odavágták az autójukat a célegyenesre rávezetőben. Ebből a négy pilótából három világbajnok volt…

Fotót készítette: Sutton Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

Kanada az egyik leghíresebb helyszíne a királykategóriának, ami nem csoda, hiszen páratlannak mondható, és sok jó versenyt láthattunk már rajta. Nyilvánvalóan a „Bajnokok fala” a leghíresebb része az aszfaltcsíknak, ami a hosszú évek során nem egy pilótának nehezítette meg, vagy tette tönkre a hétvégéjét.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Ezen a hétvégén a Forma-1 mezőnye újra Montrealban fog versenyezni és nehéz elképzelni azt, hogy senki ne vágja oda az autóját azon a bizonyos ponton. Igaz, az idei évtől már gumi és nem igazi fal van ott, amivel némileg veszít a „varázsából” a Gilles Villeneuve-ről elnevezett versenypálya.

Hangolódván a 2017-es Kanadai Nagydíjra, nézzük meg, hogy mi történt 1999-ben, amikor négy pilóta is rendesen odavágta a gépét a „Bajnokok falának”. És igen, ebből a négy versenyből három világbajnok volt. Többek között Michael Schumacher sem úszta meg a dolgot a Ferrarival.

A HIVATALOS VIDEÓS FELVÉTELEKET EZEN A LINKEN ÉRITEK EL!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Kubica mindenkinek megtanítja, mi az a kitartás"
Következő cikk Massa brutális becsapódása, Ricciardo első győzelme az F1-ben: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország