Nosztalgia

Egy furcsa és tragikus F1-es történet

61 évvel ezelőtt ezen a bizonyos napon a Forma-1 egy új bajnokot avatott, aki gyakorlatilag azonnal visszavonult, majd nem sokkal később tragikus körülmények között igen fiatalon elhunyt. Egy furcsa és tragikus történet.

Mike Hawthorn,  Ferrari Dino 246

LAT Images

1958 Forma-1 világbajnoka, Mike Hawthorn félig tudatos, félig tragikus módon vonult vissza. A korszakhoz képest szokatlanul fiatal angol pilóta nagyon korán, már 23 évesen a Forma-1 tagja volt, és úgy tűnt, sokszoros világbajnok lehet. Ehhez képest hosszú ideig csak áhítozott a címre, 1953-ban negyedik, 1954-ben harmadik, 1957-ben pedig ismét negyedik lett.

Az áttörést 1958 hozta meg Hawthorn számára. Igaz, csak egy győzelmet szerzett, Franciaországban (nem túl hosszú pályafutása másik győzelmét is itt szerezte), de mivel ötször ért célba másodikként, kiegyensúlyozott teljesítménye meghozta a világbajnoki címet, és egy ponttal megelőzte a Forma-1 talán valaha volt legpechesebb versenyzőjét, a honfitárs Stirling Mosst, aki hiába nyert négyszer, emellett négyszer ki is esett.

Mike Hawthorn, Ferrari, second position with Phil Hill, BRM, third position
Mike Hawthorn, Ferrari Dino 246 leads Jean Behra, BRM P25
Mike Hawthorn, Ferrari celebrates victory
Mike Hawthorn, Ferrari and Stirling Moss, Vanwall
Mike Hawthorn, Ferrari 246
Mike Hawthorn, Ferrari
Mike Hawthorn, Ferrari
Mike Hawthorn,  Ferrari Dino 246
Luigi Musso, Ferrari Dino 246, leads Mike Hawthorn, Ferrari Dino 246
Jean Behra, Maserati and Mike Hawthorn, Ferrari
Jean Behra, Maserati and Mike Hawthorn, Ferrari
Harry Schell, BRM P25 leads Mike Hawthorn, Ferrari 246 and Stuart Lewis-Evans, Vanwall
12

Amikor biztossá vált világbajnoki címe, és a trófeát is megkapta, azonnal bejelentette visszavonulását, mindössze 29 évesen, tehát még Nico Rosbergnél is fiatalabban. Arról, hogy döntése végleges legyen, egy tragikus esemény gondoskodott: 1959 januárjában egy máig nem teljesen tisztázott autóbalesetet szenvedett, és (a legvalószínűbb forgatókönyv szerint) a rossz időjáráshoz nem megfelelő sebességválasztás miatt azonnal szörnyethalt.

John Michael Hawthorn, aki a pályafutása legnagyobb részében a Ferrarival versenyzett, 45 nagydíjon állt rajthoz és csak három alkalommal nyert. Ennek ellenére világbajnok lett, ráadásul az olasz legendával, ami így még érdekesebbé teszi ezt a pályafutást. Emellett 4 rajtelsőséget, 6 leggyorsabb kört és 18 dobogót szerzett. Az élen 225 kört és 1635 kilométert töltött. A három győzelméből kettőt Franciaországban húzott be, míg 1954-ben Spanyolországban nyert, szintén a Ferrarival.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull a kulisszák mögött Japánban! (videó)
Következő cikk Saját rekordját döntheti meg Hamilton a szezon végén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország