BRÉKING

Egy film a régi F1-es időkről, amit mindenképpen látnod kell: Sir Stirling Moss, a brit autóversenyző-legenda

Sir Stirling még abban az időben versenyzett, amikor minden évben 2-3 versenyző életét vesztette. Ez mai szemmel nézve nem meglepő, hiszen az autókban nem volt biztonsági öv, és a versenyzők is -legjobb esetben- pólóssisakot viseltek. Sőt, a sportautóversenyeken a startszó után a versenyzőnek először az autóhoz kellett sprintelnie, majd miután beleült, azután nyomhatta tövig a gázt. Más világ volt...

Szerző: Móré Dániel

Moss 10 éven keresztül, 1951-1961-ig versenyzett a Forma–1-ben, és nem véletlenül nevezik a legnagyobb versenyzőnek, aki nem nyert világbajnoki címet. A királykategóriában az 1951-es Svájci Nagydíjon mutatkozott be, de 1954-ig csak néhány versenyen indult el a HWM, a Cooper, és a Maserati színeiben.

Az első nagyobb eredménye egy 3. hely volt az 1954-es Belga Nagydíjon. ’56-ban viszont felfigyelt rá a Mercedes, és leszerződtette őt Juan Manuel Fangio csapattársának.. Moss kiválóan teljesített, és első angolként megnyerte hazai futamát, a Brit Nagydíjat.

A bajnokságban 2. lett, és csak 3 ponttal maradt el Fangiotól. Ugyanebben az évben részt vett a híres Mille Miglia elnevezésű utcai autóversenyen, amit rekordidő alatt nyert meg. Több mint fél órát vert a második Fangióra! Miután a Mercedes kivonult, Moss a Maserati csapat versenyzője lett. Két futamot nyert, több dobogós helyet szerzett, de ez sem volt elég. 3 ponttal maradt le a címről, amit ezúttal is Fangio szerzett meg. Ezután 1957-re az új brit istállóhoz, a Vanwallhez szerződött. Ahhoz képest, hogy a brit csapat autója korántsem volt olyan acélos, mint Fangio Maseratija, Moss 3 futamot nyert, és újra 2. lett az év végi összesítésben. 1958-ban pedig már olyan közel volt a bajnoki címhez, hogy azt elmondani nem lehet! Moss hiába nyert meg 4 futamot a 10-ből, a Marokkói Nagydíj drámai fordulatai miatt mindössze 1 ponttal, de lecsúszott a világbajnoki címről, és ismét, zsinórban negyedjére is 2. lett.

Az év végén a Vanwall kivonult, és az angol versenyző ’59 és ’61 között Rob Walker privát autóival állt rajthoz a Forma–1-es versenyeken. Moss mindhárom szezonban 3. lett a bajnokságban. Aztán a ’61-es Monacoi Nagydíj után, amit Moss a jóval erősebb Ferrarik előtt nyert meg, nem is akárki figyelt fel a tehetségére. Maga Enzo Ferrari invitálta őt csapatába, és mindent megadott volna Mossnak. Ám Moss ragaszkodott Rob Walker csapatához, így visszautasította a gyári szerződést, de Ferrari kivételes módon belement abba, hogy elad egy autót Walkernek. Ezzel ők számítottak az 1962-es év legnagyobb esélyeseinek.

De sajnos az élet beleszólt ebbe az álomszép tervbe, és Mossnak egy baleset után, ami majdnem az életébe került, abba kellett hagynia a versenyzést. 1962 elején Sir Stirling részt vett a Glover Trophy nevű versenyen, és súlyos balesetet szenvedett. Egy hónapig volt kómában, továbbá fél évre részlegesen lebénult. A baleset után visszavonult a profi autóversenyző-karrierjétől, de az utolsó versenyét 2011-ben futotta a Le Mans Legends-en. A most 86 éves Moss kiváló egészségnek örvend, rendszeresen szerepel a tévében, és minden évben kilátogat a Brit Nagydíjra, vagy éppen a Goodwood Festival of Speedre.

AUTO/STIRLING MOSS

Ezt az életet mutatja be részletesen a BBC Racing Legends című műsorában a Star Trekből ismert Sir Patrick Stewart. Érdemes megnézni, hiszen olyan felvételeket láthatunk, és olyan információkhoz juthatunk, amelyek igazi kincsnek tekinthetők a Forma-1 rajongói számára.

Emellett Sir Stirling rengeteg időt szán a rajongóira. Bárki küldhet a címére aláírandó képet, vagy egy kedves üzenetet, ő visszaküldi, válaszol. Én is ilyen módon kerültem kapcsolatba a brit legendával, akivel még egy interjú elkészítésére is lehetőségem lesz a közeljövőben! Szóval kövessétek figyelemmel a GP-live.hu oldalát, hogy le ne maradjatok róla!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sebastian Vettel TOP 5-jei: autók, motorok, városok, kaják, helyek...
Következő cikk Silverstone 25 millió fontért a Jaguáré lehet!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország