Egy Ferrari összetört, egy az élen végzett az Abu-Dzabi FP2-n, két piros zászlót hozott az edzés!
Carlos Sainz már a második szabadedzés elején összetörte az autóját Abu-Dzabiban, míg a másik Ferrarival Charles Leclerc az élen végzett Norris és Verstappen előtt.
Miután az első szabadedzésen Russell zárt az élen a 10 újoncot is felvonultató edzésen, a második szabadedzésre már visszatért a „normál” mezőny, az FP2 viszont nem sokáig tudott normál mederben telni.
Sainz előbb megcsúszott és a kerékvetőkön is átcsúszott, nem sokkal később pedig a 3-as kanyarnál vesztette el az irányítást a Ferrari felett és keményen a falba csapódott – videó az esetről itt!
A TecPro-falat hosszú ideig kellett javítani, de aztán jött az újraindítás, viszont ezúttal sem tartott sokáig a zöld zászlós időszak: Hülkenberg forgott meg és törte meg a kocsija hátulját – a hátsó szárny és a felfüggesztés is sérült, így megint jött a piros zászló - videó a balesetről itt!
Az utolsó 16 percre indulhatott újra az FP2, ahol Verstappen nagyon türelmetlen volt, és már a bokszkijáratnál előzgette a többieket, kisebb csoda, hogy nem ütközött össze a Mercedesekkel, de nem történt baleset.
A „versenyben maradt” 18 versenyző természetesen kijött a pályára, és Leclerc állt az élre a lágy keverékkel egy 1:24.8-as idővel, őt Bottas és Gasly követte, amikor még 10 perc volt hátra az edzésből.
Az utolsó percekben volt, aki az egykörös és volt, aki a versenytempóra koncentrált. Meleg helyzetet ekkor is láthattunk: Verstappennek túl későn szóltak a bokszkijáratnál amiatt, hogy érkezik Piastri, így nem volt messze egymástól a két autó.
Leclerc maradt az élen, mögé pedig Norris és Verstappen jött fel az edzés végén, Perez pedig jó időt mehetett volna, de az utolsó szektorban elvette, később pedig az ötödik helyre jött be, közvetlenül Bottas mögé.
A top 10-be még Russell, Csou, Hamilton, Gasly és Piastri fért be, Alonso a tizenegyedik, Ricciardo a tizenkettedik lett, de az első 14 helyezett 7,5 tizedmásodpercen belül végzett egymáshoz képest.
A Forma-1-es program holnap 11:30-kor fog folytatódni a harmadik szabadedzéssel, az időmérő edzést pedig 15 órától fogják rendezni - az FP3-at és a kvalifikációt is élőben közvetíti az M4 Sport.
Driver Info |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyezés | Versenyző | # | Autó | Motor | Kör | Idő | Intervallum | km/ó | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 | C. Leclerc Ferrari | 16 | Ferrari | Ferrari | 16 |
1'24.809 |
224.169 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 | L. Norris McLaren | 4 | McLaren | Mercedes | 18 |
+0.043 1'24.852 |
0.043 | 224.056 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 | M. Verstappen Red Bull Racing | 1 | Red Bull | Red Bull | 17 |
+0.173 1'24.982 |
0.130 | 223.713 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.