BRÉKING

Egy F1-es karrier, amiben sokkal több volt: tényleg csak egy év jutott volna Magnussennek a királykategóriában?

Kevin Magnussen tavaly egyből egy dobogóval mutatkozott be a Forma–1-ben, és azon nyomban elkápráztatott mindenkit. Mindenki úgy vélte, hogy a fiatal dán előtt hatalmas karrier áll, de aztán jött a hideg zuhany.

Szerző: Móré Dániel

A szezon második felében rendre rosszabbodtak az eredmények, részben az ő hibái, részben a McLaren hibái, részben pedig a balszerencse miatt. Ezek után a 2015-ös versenyzői ülésért folytatott harcot elvesztette Jenson Buttonnal szemben, így a McLaren parkolópályára helyezte.

Magnussen 1992. október 5-én született az ex-F1-es versenyző Jan Magnussen fiaként. Eleinte, mint minden fiatal versenyző, ő is gokartozott, majd feljebb lépett az első formaautós kategóriájába, esetében a dán Formula Fordba. A bajnokságot könnyedén megnyerte, ezért 17 évesen továbblépett a Formula Renault 2.0-ba, ahol szoros csatában, de épphogy alulmaradt a Red Bull portugál tehetségével, Antonio Felix da Costával szemben. 2010-ben és ’11-ben a német–és brit F3-ban versenyzett, és a német F3-ban a legjobb újoncként végzett. Az elkövetkezendő 3 évben a Formula Renault 3.5-ös osztályában versenyzett, ahol az eredmények fokozatos javulása után 2013-ban elhódította a világbajnoki címet Stoffel Vandoorne elől.

Kevin hamar a McLaren fiatal tehetségének mondhatta magát, hiszen édesapjának, Jannak voltak korábbról kapcsolatai a briteknél (korábban a csapat tesztpilótája volt), plusz az ifjabb Magnussen sem volt tehetségtelen. Már 2012-ben, a WSR 3.5 bajnoki címe előtt meghívták a fiatal pilóták tesztjére, Abu Dhabiba, ahol a három nap legjobb idejét futva megnyerte a tesztet. Sam Michael, a csapat sportigazgatója el volt ragadtatva! A teszten K-Mag sikeresen levezette a kiszabott távot a FIA szuperlicenszének megszerzéséhez.

MOTORSPORT - FORMULE RENAULT 3.5 MONZA

2013 november 14-én a McLaren bejelentette, hogy Magnussen váltja Sergio Perezt a következő szezonban. Kevin a 20-as rajtszámot választotta, mert ezzel a számmal lett világbajnok egy évvel azelőtt a WSR-ben. Mindjárt az első futamán, az Ausztrál Nagydíjon a 4. helyre kvalifikált, és egyből felhívta magára ezzel a riválisok figyelmét. A futamon nem hibázott, és a 3. helyen futott be Rosberg és Ricciardo mögött. Pár órával a verseny után pedig Ricciardot kizárták, így a dobogó Rosberg-Magnussen-Button-ra módosult. Mindenkinek leesett az álla a fiatal dántól, hiszen legutóbb ilyen erősen Jacques Villeneuve mutatkozott be 1996-ban! Kevin is úgy nyilatkozott, hogy ez számára „felér egy győzelemmel”.

Az elkövetkezendő futamokon aztán jött az úgynevezett mélyrepülés, de ez attól függ, hogy mihez, vagy kihez képest viszonyítjuk. A második hely után Kevin egy ötödik, két hetedik, egy nyolcadik, négy kilencedik, és három tizedik hellyel „lett gazdagabb”. Ez tekinthető konstans pontszerzésnek is, ami egy újonctól nem rossz teljesítmény, de Buttonhoz, és az időmérős helyezéséhez képest rendre rontott. Az első félévben még pontok tekintetében nagyjából egálban volt csapattársával, de aztán Button csúnyán elhúzott.

Az autó az év elejéhez képest sokat romlott, és Magnussen sokszor keveredett olyan rajtbalesetekbe, ahol bár folytatni tudta a versenyt, a mezőny végéről kellett „alkotnia”. Olaszországban és Belgiumban szintén nagyot ment, és sok ponttal térhetett volna haza, de a versenybírák mindkét alkalommal megbüntették agresszív vezetés miatt. Véleményem szerint csak színt vitt az unalmas futamokba, veszélyes másra nem volt, és kiütni sem ütött ki senkit. Sajnos szinte az összes, a szezon második felében futott versenyében ott volt egy „ha”, és Button egyre csak elhúzott a pontversenyben. A brit világbajnok 126 pontot szerzett, míg Magnussen 55-öt. Akárhogy is nézzük, Button pontok tekintetében rendesen elverte újonc csapattársát.

F1 - GRAND PRIX OF AUSTRALIA 2014

Habár az egész éves statisztikát tekintve csapaton belül Magnussen bizonyult a gyorsabb pilótának, azaz az időmérőkön rendre verte a brit csapattársát, de ami a futamokat illeti, az pedig egy csúfos 14-4 (egy futamon mindkét autó kiesett) Button javára. Mindezeket figyelembe véve érthető döntés volt a McLarentől az, hogy idénre is Buttont szerződtette, hiszen egy új konstrukció fejlesztésénél a legfontosabb a két tapasztalt versenyző. A McLaren hitt abban, hogy 2015-ben a tökéletesre fejlesztenek mindent, és 2016-ban már a VB címért harcolhat Alonso és a tesztpilótai szerepkörből visszatért Magnussen, mert addigra Button végleg visszavonul.

Ezt az álomszép tervet azonban több tényező is megakadályozta. Először az, hogy a Honda idei erőforrása borzalmasra sikerült, és még a 2016-os is tanulóév lesz. Ezt Kevin is tapasztalta, hiszen az Ausztrál Nagydíjon ő helyettesítette Alonsót. Az időmérőn 4 másodperces hátránnyal utolsó lett, a futamon viszont technikai hiba miatt el sem tudott rajtolni. Micsoda pech! A dán versenyző pedig minden bizonnyal aláírt volna az IndyCar-ba erre az évre, de ezt az Ausztrál Nagydíjra való beugrás meghiúsította… A második nagy akadály K-Mag mclarenes pályafutásában a másik tesztpilóta, Stoffel Vandoorne, aki az egyik legnagyobb fiatal tehetség. (Bármennyire is furcsa, idősebb, mint Magnussen.) Miután pazar szezont futott a GP2-ben, és már Szocsiban bebiztosította a VB-címet, minden bizonnyal ő lépett elő a McLaren első számú tehetségévé. A harmadik, mindent meghatározó tényező pedig az, hogy Button is hosszabbított, így Magnussen 2017 előtt biztos nem kapna ülést a wokingiaknál.

AUTO - WEC 6 HOURS OF SAO PAULO 2014

A szakítás elkerülhetetlen volt, és a McLaren sajnos egy tőle megszokott csúnya módon vetett véget a kapcsolatuknak. Október 5-én, Kevin születésnapján, e-mailben értesítették, hogy a csapat nem hosszabbítja meg a szerződését. A még mindig csak 23 éves Magnussennek a Forma–1-ben már csak a Manornál maradt esélye, ami nem is olyan rossz lehetőség, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen a britek a Mercedestől kapott motorokkal és a Williamstől kapott váltókkal középcsapattá nőhetik ki magukat. Ám egy napokban érkezett hír megváltoztatott mindent: Magnussen tesztelheti a Porsche LMP1-es autóját. Ha esetleg ülést kapna a WEC-ben, a karrierje újra kivirágozhat, és akár a 4-szeres Le Mans győztes édesapja nyomdokaiba is léphet a hosszútávú autóversenyzés terén. Kívánom neki, ha már a Forma–1-ben nem tudott teljesen kibontakozni, a WEC-ben legyen eredményes, és mutassa meg, hogy mit tud!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Belső kamerás felvételen Rosberg rajtelsőségét érő köre Mexikóból
Következő cikk Miért nincs ott Peraltada kanyar az új mexikói F1-es pályán?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország