Egy évtizeddel később ez a pilóta még mindig nem tudja, miért nem lett a Ferrari versenyzője
Nico Hülkenberg elég sok csapatnál versenyzett már pályafutása során, tavaly pedig egy hároméves kihagyást követően is vissza tudott térni a mezőnybe. Korábban viszont lett volna lehetősége arra is, hogy a Ferrarinál versenyezzen, de a megállapodás végül elmaradt.
A Haas jelenlegi és a Sauber jövő évi pilótája 2014-re kerülhetett volna Maranellóba, de az olaszok akkor inkább máig utolsó bajnokuk, Kimi Räikkönen visszatérése mellett döntöttek. Az istálló akkori vezetésében még ott volt Stefano Domenicali, aki jelenleg már a Forma–1-et irányítja.
Hülkenberget a Süddeutsche Zeitung kérdezte egy interjúban, beszélt-e esetleg Domenicalival arról, miért nem őt választották Räikkönen helyett. „Még nem” – felelte. Amikor rákérdeztek, miért nem beszélt vele, Hülkenberg rávágta: „Mert mindig azt mondja, hogy »ne most, jöjjek vissza később«.”
Vajon választ fog valaha is kapni arra, miért esett kútba a megállapodásuk? „Nem tudom, nincs kristálygömböm.” A haasos korábban egyébként említést tett arról, hogy talán a magasságának is köze lehetett ahhoz, hogy egyetlen topcsapat sem igazolta őt le, bár ezt sosem mondták meg neki konkrétan.
Annak kapcsán pedig, hogy a Ferrari miért Räikkönent választotta, csak spekulálni lehet, de azért nem nehéz kitalálni, hogy talán marketingokok is húzódtak mögötte, hiszen a finn leigazolásával összeállt a Fernando Alonso-Kimi Räikkönen páros, ami papíron remekül hangzott, csak kár, hogy a 2014-es autójuk elég pocsékul sikerült.
Hülkenberg akkor tehát nem kapta meg a nagy lehetőséget, de most, 37 évesen az Audi úgy döntött, rá van szükségük, így a 2026-ban debütáló autógyártó egyik pilótája már biztosan ő lesz.
Ha már Ferrari és német pilóta, az olaszok egykori csapatvezetője elmondta, szerinte Mick Schumacher érdemelne-e helyet az Audinál.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.