BRÉKING

Egy egészen hihetetlenül magas összeg áll Ericsson mögött a Forma-1-ben

Marcus Ericsson mögött szokatlan módon egy igen komoly összeg áll, tekintve azt, hogy hol szerepel, és milyen a megítélése a sorozatban.

A 24 éves svéd versenyző komolyabb eredményeket nem igazán tudott felmutatni az F1-es debütálása előtt. Eddig két bajnoki címet nyert. 2007-ben a Formula BMW UK, míg 2009-ben a japán F3 sorozatot nyerte meg.

Ericsson 2010 és 2013 között a GP2-ben versenyzett. A legjobb eredménye egy összetett 6. hely volt tavaly a DAMS színeiben.

A jelentések szerint 18 millió dolláros szponzori háttere van a versenyzőnek, amivel gyakorlatilag a legtöbb csapatnál komoly tárgyalófél lehet. Többek között korábban a Caterham emiatt is nyilatkozta azt, hogy a svéd pilóta helye nagyon biztos a csapatnál.

Az istálló azonban Amerikában és Brazíliában sem lesz ott. Az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj még lehetőséget jelent, amit Eje Elgh, a pilóta menedzsere is megerősített.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Azt gyanítom, hogy a csapat ott lesz a szezonfinálén, és Marcus lesz az egyik versenyző.”

A háttérben azonban már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek az egyeztetések Ericsson jövőjéről. Eddig négy csapat szerepelt a listán, de a Caterham már a legvégén van ennek a bizonyos listának, amit a menedzser árult el.

„Nem tudom megmondani azt, hogy mi lesz jövőre. Nem tesz különbséget, ha azt mondom, hogy 99.9%, vagy 80%, hogy ott leszünk jövőre a rajtrácson, mivel még semmi sem biztos. Szükségünk van még egy kis időre.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz Jr.: Magasabb szint vagyok, mint Verstappen és jobban megérdemlem az ülését
Következő cikk Nagy előrelépés a Ferrarinál az aerodinamikában: Mégsem lesz olyan rossz a 2015-ös F1-es gép?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország