Egy dobogós helyezés reményt adna a Hondának: nem hullottak fejek a visszatérés óta

Egy dobogós helyezés reményt adna a Hondának: nem hullottak fejek a visszatérés óta

Jaszuhisza Arai elmondta, hogy továbbra is ugyanaz a stáb dolgozik a Hondánál, mint akik anno elkezdték a visszatérés projektjét. Most már reálisabban látják, mit lehet várni az első évben, és még ebben a szezonban rendszeresen pontszerzők akarnak...

A Honda sem úszhatja meg a tanulópadot a hibridkorszakban, hiába nagy versenymúlt és közúti tapasztalat. Alonso 11. helye némi reményt kelt így az európai szezon előtt, Barcelonáig fejlesztik az erőforrást - ahogy tették eddig is.

"Vezethetőség és állóképesség"- felelte Arai a felvetésre, melyek jelentik a legnagyobb gondot jelenleg a Honda RA615H erőforrás esetében.

"Többet kell kihozni az energia-visszanyerésből, mindezt úgy, hogy nem kompromittáljuk a megbízhatóságot. Versenyről-versenyre tanulunk erről, minden nagydíjhétvégén fejlődünk. A Kína és Bahrein között megtett lépések minimálisak voltak"- mondta. "Folyamatosan érkeznek az új hardverek és szoftverek. De ezzel egy időben nem akarjuk túlfeszíteni a húrt. Csak az óvatos lépések visznek felfelé."

//

Kötelező minden F1-es rajongónak! Hamilton és Vettel igazán oldott hangulatban oltja egymást fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 20 April 2015

A döcögős kezdés ellenére nem hullottak a fejek Tochigiben vagy Wokingban, mindenki maradt a helyén - erősítette meg a japánok embere. Nem igazak a pletykák, miszerint áldozatokat követelt az eredménytelenség. "Nem, ez nem igaz. Még mindig ugyanazokkal az emberekkel dolgozunk."

A szezon előtt hangzatos szavak hangzottak el, győzelem, győzelmek szerepeltek napirendben. A realitás mást takar így április közepén. "Egy dobogós helyezés kívánatos lenne és reményt adna. Még csak négy futam van mögöttünk, 15 esély van előttünk. A szezon későbbi részében el akarunk kezdeni rendszeresen pontokat szerezni."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING