Egy bajnokkal kevesebb lesz jövőre a mezőnyben: Button a hétvégén bejelenti távozását

megosztás
hozzászólás
Egy bajnokkal kevesebb lesz jövőre a mezőnyben: Button a hétvégén bejelenti távozását
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. szept. 21. 9:47

A brit Telegraph gyakorlatilag kijelentette, hogy Jenson Button év végén távozik a Forma-1-ből, minden idők harmadik legtapasztaltabb versenyzője szögre akasztja a sisakot. A 2009-es bajnok a Williamsszel debütált anno, tárgyalt a hosszabbításról a McLarennel, de nem akar még egy évet tölteni a mezőny végén.

A Telegraph szerint Button „enged a csábításnak”, jövőre sportkocsizni fog a WEC-ben, mellette feltűnik a médiában is, a megújuló Top Gearrel is szóba hozták. Button 15 nagydíjat nyert, 50 alkalommal állt a dobogón, 278 nagydíjrajt fűződik a nevéhez. A Williamsszel kezdett 2000-ben, ínséges idők következtek a BAR és Honda csapatnál egyetlen győzelemmel 2006-ban. Három év múlva a fölényes Brawn GP-autóval lett bajnok.

A brit médium biztosra veszi, hogy Button év végén távozik, ugyan tárgyalt a McLarennel, de nem tartja elég meggyőzőnek, amit a McLaren-Honda kínálhat jövőre, ráadásul a pénz is fogós kérdés lett, mivel a csapatnak minden millió számít, „olcsó” megoldás kell Alonso mellé. A 35 éves versenyző 16 szezont töltött az F1-ben, 2010 óta volt a McLarennél, melynek teljesítménye fokozatosan romlott az elmúlt években. Idén elérték a mélypontot, Button eddig csak kétszer szerzett pontot, összesen hatot.

Button sokkal inkább Japánban, második hazai versenyén jelenti be a hírt, semmint Szocsiban, amikorra egyébként a McLaren opciója is lejár a hosszabbításra. Ron Dennisszel sem a régi már a viszonya, tavaly megkapta a vezetőtől, hogy "keményebben kellene próbálkoznia", ráadásul a szerződését is csak a legutolsó pillanatban hosszabbították meg idénre, mivel Dennis mást akart Alonso mellé.

Következő Forma-1 cikk
Max Verstappen pár éven belül komoly fejtörést okozhat a Red Bullnak!

Előző cikk

Max Verstappen pár éven belül komoly fejtörést okozhat a Red Bullnak!

Következő cikk

A Forma–1-es versenyzők kapcsolata a focival: kik játszanak, és kinek melyik a kedvenc csapata?

A Forma–1-es versenyzők kapcsolata a focival: kik játszanak, és kinek melyik a kedvenc csapata?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING