Egy autóba ragasztott fotó segíti Rosberget az idei sikerekben

Egy autóba ragasztott fotó segíti Rosberget az idei sikerekben

Nico Rosberg megerősítette, egy W07-be ragasztott fotónak szerepe lehet abban, hogy ilyen jól gurul a szekér 2016-ban. A 18 futamgyőzelemmel rendelkező wiesbadeni tudja, sosem dőlhet hátra, ha az ellenfelét Lewis Hamiltonnak hívják.

Rosberg elmondta, természetesen még mindig megünnepli a győzelmeket, „különösen akkor, ha olyan jól megy neki, mint most”, nyilatkozta a Mercedes versenyzője. Azt is elismerte, hogy mióta apuka, „valamivel talán visszafogottabban” teszi, de az örömmámor nem marad el. Az idei sikerekben szerepe lehet annak is, hogy a mérnökei egy fotót ragasztottak be a cockpitba a szezon előtt, ami a fitneszedzőt, Mr. Motivátort ábrázolja.

„Valószínűleg elég nagy (szerepe van a sikerekben)”- mondta Rosberg a Bildnek. „A képet a srácok ragasztották az autómba. Még mindig ott van. Tényleg tiszta hétvégém volt, nem úgy, mint Lewisnak és Sebastiannak, akik gondokkal küzdöttek. Esetemben pillanatnyilag minden tökéletes. Lehet, hogy Mr. Motiváció tényleg szerencsét hoz”- jegyezte meg a német.

Zsinórban hét győzelem, 43 pont előny az összetettben – ez lenne karrierje legjobb fázisa? „Mindenesetre nem túl gyakran esik meg, hogy sorban négyszer nyersz, és hétszer, ha az elmúlt szezont is beleveszed. Innen nézve, ha így szól a kérdés, akkor igen, talán ez a legjobb szakasz a karrieremben.”

Hamilton kifejtette, 17 futam van még hátra, és azon lesz, hogy pokollá tegye csapattársa dolgát. „A szezon még nem ért véget. Ha Lewis Hamilton az ellenfeled, egyetlen másodpercre sem dőlhetsz hátra”-jelezte Rosberg, hogy tisztában van a helyzettel.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING