Egy 6 éves kislány tervezte Norris különleges sisakját - kép

Lando Norris egy igazán különleges sisakfestéssel készült a Brit Nagydíjra. A McLaren fiatalja egy pályázatot írt ki, és a győztes biztosan soha nem fogja elfelejteni azt, hogy kedvenc pilótája az ő sisakjában versenyzett.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris méltán tekinthető Sebastian Vettel utódjának sisakfronton, a McLaren brit pilótája nagyon lelkesen fogadta, hogy az FIA feloldotta azt a szabályzást, hogy évente csak egy különleges sisakfestést lehet használni.

Norris egy pályázatot írt ki a rajongói között, hogy tervezzék meg a sisakfestését a silverstone-i Brit Nagydíjra, a győztes pedig nem más lett, mint a 6 éves Eva, aki egy nagyon kedves dizájnnal készült Norrisnak.

Helmet of Lando Norris, McLaren
Helmet of Lando Norris, McLaren
Helmet of Lando Norris, McLaren
Helmet of Lando Norris, McLaren
Lando Norris, McLaren with his new helmet
5

A brit pilóta élő adásban leplezte le a sisakot a Twitch oldalán, és elmondta, hogy azért ezt választotta, mert arra emlékeztette, amikor ő volt kisgyerek, és ahogyan ő is a kifestőkben rajzolgatott, színezgetett sisakokat.

Hogy tetszik nektek Norris sisakja?

Ezzel a McLarennel érkezett Sainz Silverstone-ba.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Glock szerint Vettelnek menedzserre lenne szüksége
Következő cikk Az új versenymérnök Albon utolsó esélye?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország